Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története
90 • 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története nem az uralkodó ítélt személyesen - 1453-tól a titkos kancellár. 1458-tól a különös jelenléti bíróság állandóan működött, ezért vezetését nem tudta a főkancellár ellátni, és helyette az ítélkezést ítélőmestere (protonotarius) vette át, aki előbb a különös jelenlét bíróságának a kancellárja (cancellarius specialis praesentiae regiae maies- tatis) nevet vette fel, 1463-tól pedig a különös jelenlét helytartója (specialis praesentiae locum tenens) címet viselte. 1464-ben Mátyás király a különös jelenléti bíróságot beolvasztotta a személyes jelenlét bíróságába. Ennek a főbíróságnak a feje ettől kezdve a személynök (personalis praesentiae locum tenens) volt. A személynök alatt 2 ítélőmester, alattuk 8-10 jegyző dolgozott. A személynök egy másik bírói fórumot is vezetett, ez azoknak a királyi városoknak a központi ítélőszéke volt, amelyek nem tartoztak a tárnokmester hatáskörébe. 2.1.1.6. TÖRVÉNYHOZÁS A király által hozott, szentesített jogszabályok, határozatok (decreta) addig voltak érvényben, amíg az uralkodó regnált, és csak akkor éltek tovább, ha utódai megerősítették azokat. Két uralkodónk, Zsigmond és Mátyás élt azzal a lehetőséggel, hogy az érvényben lévő dekrétumokat ún. nagydekrétumban (decretum maius) foglalta össze (1435, 1486). Későbbi nemesi rendi kívánságok hatására végül Werbőczy István a Hármaskönyv ben (Tripartitum) foglalta egységbe a hatályos törvényeket és szokásokat (1514). A királyi oklevélbe foglalt művet azonban nem küldték meg kihirdetésre a vármegyéknek, így az 1517. évi első nyomtatott kiadása után nem törvénykönyvként, hanem gyakorlati jogkönyvként hatott erőteljesen. A törvényhozatalban 1267-ig a király csak tanácsának véleményét, javaslatait vette figyelembe. XI-XII. századi törvényeink utólagos szerkesztésben maradtak ránk. Az első dekrétum, amelyik királyi megerősítéssel, okleveles formában maradt fenn, az Aranybulla (1222), amely árulkodik keletkezéséről is. Szent István ünnepén (augusztus 20.) a sírjánál Székesfehérváron összegyűlt tömeg egyetemes kívánságait az uralkodó meghallgatta, és mint az ország legfőbb bírája, ítélkezett is egyes ügyekben. Az írásba foglalást a kancellária végezte, és a másodlatokat szét- küldte a megyéknek, városoknak. E székesfehérvári törvénynapok nyomán jött létre a rendi országgyűlés, kezdetben az uralkodó és tanácsa ellenőrzésének céljával. Az 1267. évi dekrétum kiadását a megyei nemesek gyűlése előzte meg, amely után kéréseket intéztek a királyhoz, aki báróival tanácskozván adta ki a törvényt. Ezt és még az 1291. és 1298. évieket tekinthetjük az első országgyűléseknek, de a „korai rendiség” e formáinak az Árpád-ház kihalása után, az Anjou- és Zsigmond-korban nem volt folytatása. A rendi országgyűlés rendszeres törvényhozó szervként 1439- től kezdve működött, amelyen a főpapokon, bárókon és a - 2-4 megyei küldöttel vagy személyesen, tömegesen képviselt - nemességen kívül 1445-től a szabad királyi városok követei is megjelentek. A XV. század második felében az országgyűlés színtere a Pest melletti Rákos mezeje lett. Az uralkodó tűzte ki a tanácskozás időpontját, és a kancellária által kibocsátott meghívóban értesítette az érdekelte
