Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

2.1.1.4. UDVARI TISZTVISELŐK, ORSZÁGOS MÉLTÓSÁGOK

88 ■ 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

A király kezdettől fogva udvara egyes tagjainak tisztséget, illetve teendőinek egy részét reájuk ruházva, feladatokat adott. Ügykörük az idők folyamán lényegesen megváltozott, tisztségük udvari méltóságból országos, gyakran rendi érdekű hivatallá alakult át.

A nádorispán (comes palatínus) a legrégibb közöttük, akit I. (Szent) István franknémet mintára (palotaispán; comes palatii, Pfalzgraf) állított udvara élére. Eredetileg a királyi udvar ellátásáról gondoskodott: felügyelte az erre szolgáló birtokokat és népeket, összegyűjtötte és kezelte az udvari jövedelmeket. Ő volt a parancsnoka a királyi udvar harcos elemeinek, a mileseknek is. Bírói hatásköre eleinte csak az udvar népére terjedt ki, és mint a királyt helyettesítő bíró felülvizsgálhatta az alsóbb szinten ítélkező királybírák ítéleteit. A nádornak 1138 után alakult ki saját bírói széke, és vált országos bíróvá, aki bárkit maga elé idézhetett, miután helyét az udvarban új méltóság, az udvarbíró (curialis comes) foglalta el. Az Aranybulla (1222) már országos bírói, továbbá a király és a nemesek közötti közvetítő szerepében mutatja be a nádort. Helyettes alnádort is tarthatott saját udvarában, okleveleit az ő jegyzői írták a saját - nádori - pecsétet is őrző ítélőmester (protonotarius) irányításával. A nádor bíráskodása a XIV. század derekáig többnyire vidéken folyt, két-három megye lakosságát összehívták, és az ún. nádori közgyűléseken ítélkezett a nádor.

A hadvezetésben is mint a király helyettese működött. Nem csoda, hogy a nemesség elsősorban a nádori méltóságon keresztül akart befolyást szerezni az ország központi kormányzására. Már az 1231. évi Aranybullában megnyilvánult a törekvés a nádori hivatal ellenőrzésére. Első helyen szerepelt azon méltóságok között, amelyek betöltésénél a Királyi Tanács hozzájárulását biztosítani akarták (1291: IX. te.). De a nádor a XIV-XV. században is tisztán a király bizalmának köszönhette tisztségét, és csak Albert idejében (1439) kötötték ki azt, hogy a király a nádort a főpapok, bárók és az ország nemeseinek tanácsára, gyakorlatilag a Királyi Tanáccsal egyetértésben válassza ki. Hunyadi János kormányzósága idejében először választott az országgyűlés nádort Garai László személyében (1447). Mátyás azután ismét országgyűlés nélkül tette meg nádorrá egyik bizalmasát, megfosztván méltóságától az országgyűlés megválasztottját. Ő szabályozta a nádor jogkörét 1486-ban. E cikkek szerint trónüresedés esetén és a király kiskorúsága idején a nádor hív össze országgyűlést, királyválasztáskor az első szavazat őt illeti meg. A kiskorú király gyámja, és ezalatt mindenki éppúgy engedelmességgel tartozik neki, akár a királynak. A nemesi felkelésnek ő a vezetője, az ország főkapitánya. Hivatott az ösz- szeütközéseket az urak közt lecsillapítani, a polgárháború bűnöseit megbüntetni, a király és az ország (a rendek) közt felmerülő viszályban közvetíteni. Ha a király az idegen követeket nem akarná vagy nem tudná fogadni, ő tartozik azt megtenni. Ha a király az adományozási joggal visszaél, ő szerez a panaszokra orvoslást. A nádor az ország legfőbb bírája, a király távollétében helytartója, a kunok és Dalmácia főbírája, Pest vármegye örökös főispánja.

Az udvarbíróval (curialis comes) a XII. század első felében találkozunk, mint olyan