Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
1. Történeti segédtudományok
70 ■ 1. Történeti segédtudományok A múltbeli táj bemutatására, rekonstrukciójára mind a történészek, mind a geográfusok csak a történeti források segítségével vállalkozhatnak. A történeti földrajzi munkák azonban nem nélkülözhetik a topográfia elemeit sem. A topográfia a történeti földrajzban helyrajzi rekonstrukciót kíván, amelynek segítségével bemu- tathatóvá válnak a vizsgált terület földrajzi viszonyai, valamint az ember alkotta környezet egyes korhoz kötött elemei és ezek - a települések, az utak - változásai. A történeti földrajzi munkák topográfiai részei vagy szöveges leírással, vagy pedig kartográfiai módszerekkel, térképeken kerültek bemutatásra. Az igényes kézikönyvek szerzői az első vállalkozásoktól kezdve - ha megvalósítani nem is mindig sikerült - minden esetben hangoztatták a szöveges leírást kiegészítő, térképeken bemutatott topográfiai rekonstrukciók szükségességét. Teleki Pál azonban joggal hívta fel a figyelmet arra, hogy „a térkép nem egyéb egy módszernél”, amely „a leírás ábrázoló módja..., az elterjedés és elhelyezkedés ábrázoló leírása”. Teleki Pál igazán használhatónak, valódi segédeszköznek azokat a térképeket tartotta, amelyek jól megkülönböztetik a felszíni formákat, a növényzetet, és feltüntetik a települések formáit is. Történeti földrajzi kézikönyveink térképeinek megrajzolásához ugyancsak forrásokra van szükség. A szöveges leíráshoz kapcsolódó térképek adatait a vizsgált korszak térképművei alapján nem lehet megszerkeszteni, ha a jelzett időszakból egykorú, forrásértékű térképek nem állnak rendelkezésünkre. Az 1526 utáni időszak kéziratos haditérképei a végvárak egy-egy szakaszának ábrázolásával a történeti földrajzi rekonstrukcióhoz nem szolgáltatnak elegendő adatot. A XVI-XVII. századi sokszorosított térképek sorát az 1528-ból fennmaradt Lázár-féle térképlap, a Tabula Hmgarie ad quatuor latéra nyitja meg. A térkép további kiadásai és a korszak egyéb térképei egész Magyarországot vagy Erdélyt ábrázolják. Ezek az „országtérképek” már csak méretüknél fogva sem tartalmazhatnak annyi adatot, hogy egy- egy megye történeti földrajzának feldolgozásához használhatóak lennének. A török kiűzésének idején, majd a XVIII. században idegen és hazai térképészek, földmérők dolgoztak az országban. Részt vettek a határok megállapításában és kijelölésében, az elpusztult területek felmérésében, majd a XVIII. században terveket készítettek az ország újjáépítéséhez, a birtokhatárok kijelöléséről, az úrbérrendezéssel, az ármentesítéssel, a vízszabályozással kapcsolatban. A Habsburg Birodalom részeként került sor 1764 után Magyarországon is az első katonai felmérés titkosan kezelt térképszelvényeinek felvételére. A XVIII. század második felétől a vármegyék földmérőket alkalmaztak, és velük rajzoltatták meg megyéjük térképét. A XVII. század végétől a térképek készítői nem csupán a munkáikon feltüntetett adatok számát bővítették, de tudományos alapokra is helyezték a kartográfiai munkát. Az 1689-ben megjelent, Hevenesi Gáborhoz és Fabius Antonius Collore- dóhoz kapcsolható Parvus Atlas Hungáriáé bevezetőjében olvasható az illusztrációkkal kísért első hazai tudományos értekezés a vetülettanról. Magyarország egyes részeinek rövid, szöveges áttekintése, a hazai közigazgatási egységek felsorolása után a 38 térképlapon szereplő földrajzi nevek betűrendes jegyzéke található földrajzi koordinátáik megjelölésével együtt. A névmutató és a koordináták összekap
