Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

1. Történeti segédtudományok

1.5. Történeti földrajz ■ 69

is. Adattári része nem csupán a címben jelzett évkörig, hanem az 1310-ig terjedő korszak betűrendbe rendezett földrajzi adatait sorolja fel, közelebbi lokalizálás nélkül.

A mai szemmel nézve is egyértelműen tudományos történeti földrajzi kutatás és ennek alapján az első történeti földrajzi kézikönyv összeállítása, miként a rendszeres forráskiadás is, a XIX. század közepéig váratott magára. A magyarországi történeti földrajz kisebb módosításokkal máig érvényes elméleti alapvetését és kézikönyvei kiadásának megkezdését Teleki József munkássága jelzi. Teleki József a Hunyadiak korának monográfiáját a kutatásai során tanulmányozott oklevelek kiadásával tette teljessé. Ezen túlmenően a munkája megírásához használt elbeszélő források, valamint az oklevelek földrajzi adatai alapján a középkori Magyarország földrajzi „leírását”, „statisztikáját” tervezte összeállítani. Halálakor kéziratának első részét a Tudós Társaság megbízásából titkára, Szabó Károly rendezte sajtó alá. A munka 1863-ban jelent meg, A Hunyadiak kora Magyarországon VI. köteteként.

Az eredetileg főként a XV. századra korlátozódó kutatásokat az Árpád-korig, illetve 1526-ig kiterjesztve - fokozatosan egyre részletezőbben -, levéltárban dolgozó történészek folytatták. Csánki Dezső Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában című, négykötetes, befejezetlenül maradt munkája 1890 és 1913 között került kiadásra. A sorozatot Fekete Nagy Antal, majd Ila Bálint és Bakács István Trencsén, Hont, valamint Gömör vármegyék történeti földrajzának feldolgozásával egészítették ki.

1963-ban jelent meg Györffy György Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza című kézikönyvének első kötete. Ebben a szerző kiterjedt forráskutatás alapján a IX. századtól az 1332-1337-ig terjedő korszak történeti földrajzának részletes feldolgozására vállalkozott. Az eddig megjelent munkájának négy kötete ugyanúgy nem fedi le a tervezett vizsgálat tárgyát képező Magyarország területének egészét, miként a Hunyadiak korával, a Mohács előtti Magyarországgal foglalkozó történeti földrajzaink egyike sem.

A kutatások tárgya alapján nemcsak a történészek, hanem a geográfusok is foglalkoztak, foglalkoznak történeti földrajzzal. A geográfusok téma iránti érdeklődése a földrajztudomány viszonylag késői önállósulása miatt azonban a történészeknél jó fél évszázaddal későbben jelentkezett. Teleki Pál 1917-ben tartott akadémiai székfoglalójában a „történelem és a földrajz között középhelyet” elfoglaló történeti földrajz hazai állapotát még a gazdaságföldrajzénál is gyengébbnek minősítette. Kutatását a geográfusok feladatának tartotta. A vizsgálandó egységnek - a vármegyék helyett - a szerves egységet alkotó földrajzi tájat jelölte meg. A földrajzi tájak múltbeli állapotának leírásánál minél több szempontú, a természeti adottságokat és a természeti környezetet befolyásoló, azt megváltoztató, főként az emberi tényezőket és azok eredményeit figyelembe vevő vizsgálatot tartott szükségesnek. Tanítványai közül Fodor Ferenc elsőként A Szörénység tájrajza (1920/1930), majd A jászság életrajza (1942) című munkáival példázta Teleki elképzeléseit. A geológia, a földrajz követelte módszerek mellett történeti forrásokat is felhasználva, a múltból indulva és a szerző koráig érkezve, monografikus keretek között foglalkozott a kutatása tárgyául választott tájak földrajzával, betelepülésével, gazdálkodásával, a „tájéletrajzzal”.