Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

1. Történeti segédtudományok

1.3.4. Nemzeti nyelvű írások ■ érszegi Géza

56 ■ 1. Történeti segédtudományok

A XII. századtól indult meg a népnyelv beáramlása az írott emlékekbe. Először a latin leánynyelvekben (olasz, francia, spanyol, portugál stb.) jelent meg, majd a németben. A középkor folyamán egyre inkább előretört a nemzeti nyelv használata. Természetesen magyar szavak, kifejezések már korábban is szerepelnek okleveleinkben, de a magyar nyelv oklevelekben viszonylag későn, csak a XV. század utolsó harmadától volt használatos. E szövegek természetesen más betűkkel, más helyesírással lettek írva. Magyarországon a nemzeti (vagy vulgaris) nyelven írott iratok közül jelentős szerepet csak a német és a magyar nyelvűek játszottak. Magyar nyelvű írások eleinte még a hivatalos, latin dokumentum kiegészítéseképpen szerepeltek, majd teljes jogú hivatalos dokumentumként.

1.3.4.1. MAGYAR PALEOGRÁFIA ■ ÉRSZEGI GÉZA

Már egészen korai okleveleinkben is hely- és személynevek formájában magyar szavakat találhatunk. Az első magyar neveket tartalmazó hiteles oklevelünk (1031 előtt) görög betűkkel írja le a korabeli hangokat (például az i hangot jelölheti: i, r|, u; a cs hangot x( jelöli stb.). A Tihanyi alapítólevél (1055) összefüggő magyar nyelvű kifejezéseket ír le latin betűkkel. A sajátosan magyar hangokat egymás mellé tett betűkkel fejezi ki (például Ceba = Cseba/Csaba/Soba). Később is a sajátos magyar hangok jelölésére a kancelláriai helyesírásban kialakult gyakorlat szerint többnyire a betűk sorában elhelyezkedő többletbetűjelek szolgáltak (Például Geur = Győr, Cepanus = Csépán/Stephanus stb.), történelmi családneveink is őrzik ezt a gyakorlatot (például Dessewffy = Dezsőit). A XV. század közepére alakult ki a ma ékezetes hangok jelölésére a betűsorok alá vagy fölé helyezett diakritikus jelek rendszere (például oe = ö, ő; o = ó; ú = ü; w = ü, ű; g = gy; n = ny; stb.).

A gyors folyóírást a gótikus kurrens, a szebb írást azonban a humanista (reneszánsz) írás jellemezte. Míg az előbbiek szögeletesebb, az utóbbiak gömbölyűbb betűket eredményeztek. A kis- és nagybetűk írása következetlen volt, és a betűk mérete gyakran nem felelt meg a latin írásban tapasztalható négyvonalas kottának. A zöngés és zöngétlen hangokat gyakran felcserélték (például b/p, d/t, f/v, g/k, s/zs, sz/z), a palatális mássalhangzót hol jelölték, hol nem (például hog/hog/hogi = hogy, germek/germek/giermek = gyermek). A központozás nem volt következe7. ■ Batthyány Ferenc horvát bán levele feleségéhez (1526, részlet). Az íródeák latin nyelvű levelét magyar nyelvű záradékkal fejezi be a mohácsi csatamezőre igyekvő bán