Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

6. Állományvédelem és reprográfia

562 ■ 6. Állományvédelem és reprográfia

■ Vízkár elleni védekezés

A levéltárakban a rendkívül nagy költséggel járó és az anyag állapotát súlyosan veszélyeztető vízkárok bekövetkezésének valószínűsége és gyakorisága sokkal nagyobb, mint a tűzé. A víz számtalan forrásból kerülhet a levéltári anyagra: vízvezetékekből, szennyvízcsőből, fűtési rendszerből, külső csatornákból a falon átszivárogva, a tetőzet vagy a nyílászárók hibájából, felszívódhat a talajból, stb. Az ilyen jellegű károk megelőzéséhez és a mégis bekövetkező beázások károsító hatásának minimalizálásához alapvetően fontos az épület és a berendezések karbantartása, állapotának rendszeres ellenőrzése. Vízérzékelők elhelyezése a veszélyeztetett területeken lehetővé teszi a veszély korai észlelését. A detektorok riasztást adnak, ha a bennük lévő elem nedves lesz. Leginkább a padlóra teszik ezeket, de jó szolgálatot tesznek például a tető alá helyezve, ahol nehézkes a rendszeres ellenőrzés. A levéltár dolgozóinak állandó figyelme és a felfedezett hibák jelzése segít a vízkárok elkerülésében.

■ Váratlan károsító események elleni védelem

Természeti katasztrófákat, háborúkat, terrorcselekedeteket nehéz előre látni, azonban bekövetkezési valószínűségük mérlegelésével fel kell készülni az elhárításukra. Terveket kell készíteni, amelyeknek a megismerése a levéltár minden dolgozója számára a kötelező alapvető biztonsági képzés részét képezi. A felkészüléssel részletesen a 6.3.6. pont foglalkozik.

6.1.4. A levéltári anyag konzerválásának (megelőző állományvédelmének) alapjai

A levéltár által alkalmazható konzerváló kezelések és intézkedések leírása a 6.2. és a 6.5. alfejezetben szerepel. Az alábbiakban ismertetett konzerválási tevékenységet általában nem levéltári alkalmazottak, hanem külső szakemberek végzik.

6.1.4.1. A PAPÍR TÖMEGES SAVTALANÍTÁSA

A papírt felépítő cellulózmolekulák sav hatására bomlanak, ami a papír fizikai tulajdonságainak romlásában, meggyengülésében, majd törékennyé válásában mutatkozik meg. A XIX. század második fele és a XX. század utolsó évtizede között használt papírok a gyártási technológiájukból adódóan savasak (lásd a 6.1.2.1. pontot). A levéltárakban őrzött iratok jelentős része (Magyarországon mintegy kétharmaduk) ebben az időszakban keletkezett. A sok tíz kilométernyi irat eredetiben való megőrzését, élettartamuk meghosszabbítását szolgálják a tömeges sav- talanító eljárások. A savtalanítás során a papír savtartalmát semlegesítik, és ezen túlmenően kellő mennyiségű lúgos maradékot is képeznek a papírrostokban, ami a későbbi savas hatások semlegesítésére szolgál. A savtalanítás a papír fizikai tulaj