Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
6. Állományvédelem és reprográfia
552 ■ 6. Állományvédelem és reprográfia esetben zsírozással puhítják. Cserzés során a bőrben stabilizálódik a nyersbőrt alkotó kollagén háromdimenziós rostrendszere, ezért a kikészítés módjától függő mértékben nedvességgel és hővel szemben ellenálló lesz. A készbőr állapotát víztartalma erősen befolyásolja. Túl kevés nedvesség kiszáradását, törékennyé válását, maradandó károsodását okozhatja. Túl sok nedvesség hatására megváltozhat cserzettségi állapota, a mikrobiológiai károsodásokra való veszélyeztetettsége megnő. A legnagyobb kárt a nedvességtartalom gyakori változása okozza. Az eredetileg enyhén savas kémhatású bőr erősebben savas hatásokra károsodik, zselatinizálódik. Lúgos hatásra megkeményedik, törékeny lesz. Bizonyos növényi cserzésű bőrök jellegzetes károsodása az ún. vörös rothadás, ami a bőr elbomlását, elporladását jelenti, jellegzetes vörösesbarna elszíneződés mellett. Ezt a XIX-XX. század fordulóján készült könyvkötéseknél gyakori károsodást a savas légszennyező anyagok és egyes növényi cserzőanyagok kénsav keletkezésével járó kölcsönhatása okozza. A folyamatot az UV-sugárzás és a hő elősegíti. Levéltári anyagok kísérőjeként különböző fémek is előfordulnak. Anyaguk szerint: vas, réz, ezüst, arany, ólom, formájuk szerint pedig pecsétek és pecsétnyomók, könyvkötések díszítő- vagy szerkezeti (fűzőkapcsok) részei, védőtokok, továbbá író/festő anyagok és nem papíralapú adathordozók alkotórészei lehetnek. Iratok összefűzésére, összekapcsolására használt, fémből készült elemek gyakran találhatók az iratkötegekben. Az említett fémeken - az arany kivételével - nedvesség, oxigén és légszennyező anyagok hatására oxid, karbonát stb. korróziós rétegek jönnek létre. A vason keletkező rozsda súlyosan károsítja az iratok anyagát, ezért az iratokkal való közvetlen érintkezést meg kell szüntetni. Különösen fontos ezt megtenni, ha a tárolási helyen a klimatikus értékek ingadozhatnak, mivel a jó hővezető képességű vason kicsapódó pára hatására könnyen megindul a rozsdásodás. A pecsétek leggyakoribb anyaga, a méhviasz általában kémiailag stabil, de fizikailag sérülékeny anyag. A kedvezőtlen környezeti körülmények (meleg, túl magas páratartalom, lúgos környezet) és bánásmód fizikai és kémiai átalakulását, lebomlását okozzák. A levéltári anyagban sok károsodott (például eltört, hiányos, elszínező- dött, porózussá vált) viasz függőpecsét található. Előfordult, hogy a sérülésektől való védelem érdekében fából vagy fémből készült tokba helyezték őket. Egyszerűbb megoldásként erre a célra vászonzacskót is használtak, ami azonban, nedvességgel megszíva magát, elősegítette a pecsét szétporladását okozó mikrobiológiai környezet kialakulását. A XVII. században megjelent ún. spanyolviasz sellakból áll, amihez gyantát és színezőanyagot adtak. A méhviasznál keményebb, könnyen törik. Említést érdemelnek még az iratok mellékleteként és könyvkötések alkotórészeként előforduló, növényi vagy állati eredetű rostokból álló textilanyagok. Kémiai és biológiai viselkedésükben a papírhoz vagy a bőrhöz hasonlítanak: érzékenyek a hőre, nedvességre, fényre, levegőszennyezettségre, savakra és a biológiai kártevőkre. A levéltári anyagban előforduló, különböző típusú és felhasználási célú ragasztók természetes (állati vagy növényi) eredetűek, a XX. század óta elterjedtek a műanyag alapúak is. Legnagyobb mennyiségben a papírok enyvezőanyagaként, fényképészeti anyagok, tinták és festékek kötőanyagaként, valamint könyvkötések segédanya
