Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

6. Állományvédelem és reprográfia

6.1. Állományvédelmi alapelvek ■ 549

például a vas-gallusz-tinta tintamarást okozhat rajta: az írás mentén repedések keletkeznek, a betűk kihullanak. A pergamenre írt dokumentumok tárolása, használata és restaurálása különös szakértelmet igényel. A pergament nemcsak írásra, hanem könyvkötések borítóanyagaként is használták. A kötőpergamen az írópergamennél vastagabb, merevebb, és nem feltétlenül világos színű.

6.1.2.3. A TINTÁK ÉS MÁS ÍRÓ ANYAGOK

A tinták írásra, rajzolásra és térképek színezésére használt színes folyadékok. A XIX. századig a legtöbb európai tintát széles körben ismert receptek alapján házilagosan állították elő. Ebből következően a sokféle elkészítési mód oldhatóságban, színben, fényállóságban és a papírhoz, pergamenhez való kötődésben nagyon különböző minőségeket eredményezett. Eddig az időszakig főleg korom- és gubacs (vas- gallusz)-tintával írtak. Ezek a tinták tulajdonképpen hígított festékek voltak, mivel a színes anyag a kötőanyagban finoman eloszlatva vagy feloldva volt jelen.

A koromtinta készítése egyszerű volt: a növények vagy csontok, zsírok, olajok tökéletlen égetésekor keletkező kormot (szenet, nemzetközi szóhasználatban car- bont) finoman eloszlatták növényi gumi (arabgumi) vagy állati enyv vizes oldatában. Az ilyen, általánosan használt kékesfekete színű tinták nem kötődnek az íráshordozó (pergamen, papír) rostjaihoz, hanem annak felületén maradnak. Vízzel oldhatók, nedvesség hatására elmázolódnak, a felületről lekaparhatok. A koromtinta nem tartalmaz az íráshordozóra káros anyagot. Kémiai hatásokra nem változik, fény hatására nem halványodik és nem színeződik el. A sellakkal vízállóvá tett koromtinta a tus.

Az írott felületen a koromtintánál lényegesen stabilabb, gubacstinta néven is ismert vas-gallusz-úmát a XV. században már széles körben használták. Mivel az összetétel és a receptek nem állandósultak, ezt a tintát is tetszés szerint készítették. Fő alkotórészei: csersav- és galluszsavtartalmú növényi (többnyire a tölgyfa levelén növő gubacsból nyert) kivonat, vas-szulfát („vasgálic”) és kötőanyagként arabgumi. A tinta egyes tulajdonságainak (például száradóképesség, eltarthatóság) befolyásolására különböző adalékanyagokat is használtak. A vas-gallusz-tinta színe - csersavtartalmától és az adalékanyagoktól függően - a feketétől a világosbarnáig terjedhet. Miután az írás végleges színe a levegő oxigénjének hatására fokozatosan alakul ki, egyes receptek szerint kormot is tettek bele a jobb láthatóság érdekében. A koromtintával ellentétben ezek a tinták beszívódnak a pergamenbe, a papírba, és ott közvetlenül kötődnek rostjaikhoz, ezért sem kimosni, sem kiradírozni nem lehet őket. Okmánytintának is nevezik, és biztonsági célokra máig használják. A fénnyel szemben és kémiailag is meglehetősen ellenálló, de oxidáló hatású (fehérítő)szerek teljesen el tudják halványítani. Ez a tinta a színét adó vegyületeken kívül különböző mennyiségben és formában mindig tartalmaz vas- és más fémionokat (gyakran réziont), amelyek károsítják a pergament és a papírt (tintamarás).

A színes tinták színét különféle természetes anyagok segítségével hozták létre. Általánosnak tekinthető receptek ezek készítéséhez sem voltak. Nem oldódó, ás