Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
6. Állományvédelem és reprográfia
546 • 6. Állományvédelem és reprográfia A keleti papírt hosszú, erős növényi rostokból készítették, az európai éghajlaton azonban nem volt elegendő mennyiségű, ennek a célnak megfelelő növény, így itt a rostokat len, kender, később pamutrongyokból nyerték. A hozzávetőlegesen a XIX. század közepéig kizárólagosan készített rongypapírhoz a válogatott és feldarabolt rongyokat oltott mészben áztatták, majd az így kapott masszát folyó vízben döngölve a cellulózrostok mellől kimosták a nem-cellulóz anyagokat. A rostokat ötvenszeres mennyiségű vízben elkeverték, és ebből a pépből kézi szitával merítették a papírt. Az így kapott papírt nedvszívó képességének csökkentésére (írhatóvá tételének érdekében) zselatinnal (állati enyv) kenték át. A rongyból lúgos áztatás- sal kinyert papír az enyhén savas állati enyv használatának ellenére lúgos, esetleg semleges kémhatású. A XIX. század elejéig az európai merített rongypapírban a cellulózon és az állati enyven kívül más lényeges anyag nem volt, esetleg az ázta- tásból kevés mész vagy szennyeződésként fémrészecskék (például vas, réz) kerülhettek bele. Európában a (papír) kéziratok és a nyomtatványok kb. 1800-ig merített rongypapírra készültek. A rongypapírok jellegzetes megjelenésűek: tapintásuk, felületük, puhaságuk/keménységük és színük a felhasznált len, kender és pamut rostanyagaitól függ. A papír iránti igény fokozódása technológiai változást hozott a papírkészítésben. A papírgyártó gépek nagyobb teljesítménye szükségessé tette, hogy a papírlap felületének állati enywel való bekenése helyett az ún. belső enyvezésre térjenek át: folyékonnyá tett fenyőgyantát timsóval (kálium-alumínium-szulfát) kötöttek a cellulózrostokra. Ezzel kezdetét vette a papír savassá válásának folyamata. A timsó vizes oldata ugyanis erősen savas kémhatású, és ez a kész papírt savassá teszi. A savak a cellulóz bomlását, ezáltal a papír szilárdságának csökkenését, végső soron széttöredezését okozzák. Az 1860-as évekig tartó időszakban a papírok még rongyból készültek, ezek hosszú, erős rostjait számottevően nem gyengítette meg a papírba került sav. A papírkészítési technológia fejlődése önmagában nem volt elegendő a növekvő papírszükséglet kielégítésére, mert a rendelkezésre álló rongy mennyisége már nem fedezte a cellulózrost iránti igényt. Az alternatív lehetőséget kínáló különböző lágy szárú növények (espartofű, rizs- és búzaszalma, manilakender stb.) használata rostforrásként csekély gyakorlati eredménnyel járt. Az 1850-es éveket követően a fa lett a papírgyártás alapanyaga. A fában a cellulóz a ligninnel kémiailag összekapcsolódva fordul elő, amit csak erőteljes kémiai és fizikai kezeléssel lehet mellőle eltávolítani. A művelet során a cellulózrostok rövidebbé válnak, ami kedvezőtlenül befolyásolhatja a belőlük készült papír tulajdonságait, ugyanis jó minőségű, erős papírhoz hosszú rostokra van szükség. Mivel a cellulóz kinyerése a fából drága eljárás, gyakran kevernek a fából nyert cellulózhoz ún. facsiszolatot, vagyis finomra aprított fát. A darabkák rövidek, nem rostos szerkezetűek, ezért megfelelő összekapcsolódásra nem képesek. Ennek következtében a facsiszolat-tartalmú papírok szilárdsága - köznyelven erőssége - kisebb, mint a nélkülük készült papíroké. A facsiszolatban lévő enyhén savas lignin és az egyéb könnyen bomló anyagok
