Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

6. Állományvédelem és reprográfia

6.1. Állományvédelmi alapelvek ■ 545

ján 2005-ben a Magyar Országos Levéltár állományvédelmi ajánlást adott ki (a továbbiakban: Ajánlás), ami a levéltári tevékenység minden vonatkozó mozzanatára, a levéltári anyag minden állományvédelmi szempontjára kitér, és ahol szükséges, számszerű értékeket ír elő.

6.1.2. A levéltári anyag felépítése és tulajdonságai

A levéltári anyagok mind készítésük, mind használatuk szempontjából összetettek. A sikeres állományvédelmi tevékenység elengedhetetlen feltétele az anyagok történetének, különböző tulajdonságainak és az állapotukat befolyásoló tényezőknek ismerete.

A levéltárakban legnagyobb mennyiségben előforduló anyag a papír, de jelentős mennyiségben található pergamen, íróanyag, fényképészeti, audiovizuális és optikai anyag lapok (esetenként könyv), szalagok és lemezek formájában. Az írott, nyomtatott, rajzolt, festett, fényképezett, mágneses úton vagy lézersugárral rögzített dokumentumok kémiailag túlnyomórészt szerves anyagokból állnak. A XIX. század végéig csak természetes eredetű szerves anyagokat használtak, a századfordulótól kezdően jelentek meg a mesterséges eredetű szintetikus anyagok a levéltári iratokban. Az anyagok önmagukban is összetettek (például papír, tinták, festékek), egy- egy iratban (például könyvben, mikrofilmben, videokazettában) sokféle anyag együtt is jelen lehet. A szerves anyagok bomlásra hajlamosak; a környezet kémiai, fizikai és biológiai hatásainak következtében megváltoznak. A bekövetkező kémiai és biológiai változásokat részben a természetes öregedés, részben a sokféle károsító tényező okozza.

6.1.2.1. A PAPÍR

A papír, mint az iratok túlnyomó részének anyaga, különös figyelmet érdemel. Alapanyaga és készítésének módja idővel változott, ami tartós vagy kevésbé tartós papírt eredményezett, a gyakorlatban azonban ez bizonyult a leginkább alkalmas íráshordozónak. Készítésének alapelve: a növényekben vagy a növényi eredetű fonalakból készült textilrongyokban lévő cellulózrostokat mechanikai és kémiai úton szétválasztják, és elkülönítik a kísérő nem-cellulóz anyagoktól. A rostokat „őrlik” (mechanikai módszerrel rövidítik, vékonyabbá teszik), majd a nagy mennyiségű vízzel való elkeveréssel nyert pépből merítőszitán olyan lapot képeznek, amelyben a rostok egymással összekuszálódva helyezkednek el. Az így kapott papírlapot víztelenítik, majd szárítják. A papír minőségét és élettartamát a készítéséhez használt anyagok döntően meghatározzák.

A papírkészítés Kínából ered, feltalálása T’sai Lun nevéhez fűződik (Kr. u. 105). Európába a VIII. század közepén, török közvetítéssel került, használata a XV. század közepétől lett jellemző.