Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
5. Levéltártan
524 ■ 5. Levéltártan 5.3.1. Kutatószolgálat 5.3.1.1. A LEVÉLTÁRI ANYAG KUTATÁSÁNAK SZABÁLYOZÁSA A kezdeti időkben a levéltárfenntartók tetszésük szerint határozták meg a levéltár- használat feltételeit. Törvényhatóságok esetében az alispán vagy a városi tanács, illetve a polgármester engedélyezte magánfelek részére a kutatást. A képviseleti szervek jegyzőkönyveinek, valamint a magánérdekű ügyek határozatainak tanulmányozását viszont a levéltár saját hatáskörben engedélyezte. A nem adminisztratív célú, magánérdekű kutatásokat a Magyar Országos Levéltár szabályozta elsőként 1875-ben, ügykezelési szabályzat keretében. A rendelkezés a ma is érvényes kutatási feltételek csaknem minden elemére kitér. így megtalálható benne a kutatási tevékenység térbeli elkülönítésének (kutatószoba), a meghatározott időkeret (kutatási órák) és külön kutatófelügyelet biztosításának, a kutatás engedélyezésének és az igénybe vett iratanyag adminisztrációjának (kutatási engedély, kérőlap, kutatási napló), a kikért iratok mennyiségének, valamint állomány- védelmi szempontok érvényesítésének igénye. A kutatási engedélyek megadása tekintetében mind a polgári korszakban, mind az 1947-es első levéltári törvény megalkotását követően - nem is beszélve az 1950- es és 1969-es vonatkozó törvényerejű rendeletekről (lásd a 3.2.1. pontot és a 3.4. alfejezetet) - a levéltárfenntartónak, illetve a Magyar Országos Levéltár esetében magának az intézménynek a döntési joga érvényesült. Az Országos Levéltárban már az említett 1875. évi ügykezelési utasítás megkülönböztette a tudományos célú és egyéb kutatásokat: előbbieknél elég volt a szóbeli kérelem, a másik esetben a kérelmet írásban kellett benyújtani. Az 1947: XXI. te., valamint az 1950-es jogszabály szintén különbséget tett a „tudományos célból végzett” és egyéb kutatás között, és az utóbbi végzését díj fizetéséhez kötötte. Az 1969-es új szabályozás azután már, mellőzve ezen megkülönböztetést, egyszerűen csak „kutatásiról tett említést. A hivatalos rendelkezéseken túl a kutatási korlátozásokat olyan titkos belső rendelkezések is szabályozták, amelyeket a kutató meg sem ismerhetett. A kutatásokkal kapcsolatos rendelkezések első átfogó, országosan egységes szabályozása az 1969-es törvényerejű rendelet végrehajtási utasításában (130/1971. [MK 10.] MM - LÜSZ) történt meg. A legfőbb eltérések a jelenlegi szabályozástól természetszerűleg a közérdekű adatokhoz való hozzáférés, magyarán a kutatás szabadságának biztosítása tekintetében tapasztalhatók. Hiszen az említett szabályozás a levéltári kutatás lehetőségét a korábbi teljes diszkrecionalitástól némileg ugyan már eltérően, ám a levéltári anyaghoz való hozzáférést mégis a levéltár, illetve az iratképző mérlegelésétől függően tette lehetővé. Az egy évre adott kutatási engedély nagykorúságot, a levéltári anyag tanulmányozásához szükséges ismeretek meglétét igényelte. A nyilvántartásba vételekor mind a foglalkozást, mind a kutatás témáját rögzítették, és a kutatót bibliográfiai adatok formájában kutatási eredményeinek utólagos rendelkezésre bocsátására is kötelezték. Külföldi személy csupán felső hatósági jóváhagyás birtokában végezhetett levéltári búvárlatot. A ku
