Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
5. Levéltártan
5.3. A levéltári kutató- és tájékoztató szolgálat ■ 525 tatási engedély elutasítása vagy megvonása esetén a levéltárfenntartóhoz lehetett fordulni. A kutatási jogokat legérzékenyebben érintő rendelkezés azonban a közelebbről nem meghatározott „állami és jogos magánérdekek mindenkori védelmének” levéltári kötelezettségében öltött testet. Általános szabályként az 1938. január 1. előtti iratok voltak szabadon kutathatók, ám „meghatározott kutató által történő kutatás” esetén időbeli vagy egyéb szempontú kutatási korlátozás alá vont iratok is tanulmányozhatók voltak. Jellemző rendelkezése volt a korábbi szabályozásnak az is, amely egyrészt a csoportos kutatások végzését is lehetővé tette, másrészt „közérdekű” vagy „országos szempontú” kutatást végzők esetén szélesebb körű hozzáférést biztosított a levéltári anyaghoz. Amúgy a mainál tágabb időkeretben (heti 40 óra) végezhető kutatásokat és nagyobb mennyiségű (két iratcsomónyi vagy 20 jelzetnyi) iratanyag egyidejű tanulmányozását biztosította az 1971 és 2002 között érvényben volt szabályozás. A kutatás szabadságának bővítésével egyidejűleg a személyiségi jogok további védelmének biztosítását tűzte ki célul a rendszerváltozás időszakában a közgyűjteményekben folytatható kutatások egyes kérdéseiről 1989 végén kiadott miniszter- tanácsi (118/1989 [XI. 22.] MT) rendelet. Az intézkedés lényegében lehetővé tette a pártiratokon, a minősített, a személyiadat-nyilvántartási (állampolgársági és névváltoztatási, anyakönyvi, örökbefogadási és a külföldiekre vonatkozó), valamint a külkapcsolati iratokon kívül a 30 évnél - azaz az ötvenes évek végénél - korábbi anyag szabad kutatását. A korlátozás alá eső iratok esetében konkrét évekhez kötött időhatárok helyett ún. mozgó időhatárokat szabott meg. A kutatás szabadságának kérdésköre körül bonyolódó hosszas politikai diskurzus előzte meg a jelenleg is hatályos levéltári törvényi rendelkezés 1995-ös megszületését. Ezt megelőzően azonban még az 1992-ben elfogadott adatvédelmi (1992. évi LXIII.) törvény teremtett megfelelő jogi környezetet a személyes adatokat is tartalmazó levéltári iratok korszerű, európai szintű kutatási feltételeinek biztosításához. A jogszabály alapvető célja a személyes adattal kapcsolatos önrendelkezési elv rögzítése mellett a közérdekű adat nyilvánosságának egyidejű biztosítása volt. A kutatói nyilvántartás kérdéskörét is érinti az az alapvető rendelkezés, amelynek értelmében személyes adatot a továbbiakban már csak törvényi felhatalmazás birtokában és szigorúan célhoz kötötten, az érintett személy tájékoztatása mellett lehet kezelni. Fontos garanciális elem, hogy az érintett akár tudományos jellegű kutatással összefüggő adatkezelés esetében is bírói úton érvényesítheti tiltakozási jogát. Szintén lényeges, mind a levéltári kutatás, mind az anyagmegőrzés kérdését érintő rendelkezés, hogy, jóllehet a már nem használt személyes adatot törölni kell, ez azonban „nem vonatkozik azon személyes adatra, amelynek adathordozóját a levéltári anyag védelmére vonatkozó jogszabály értelmében levéltári őrizetbe kell adni” - áll a jogszabályban. Levéltári szempontból fontos rendelkezés, hogy a tudományos célból felvett személyes adatot - „mihelyt a kutatási cél megengedi” - anonimizál- ni kell, és a különféle adatok csupán kutatási célból kapcsolhatók össze. Személyes adatot csak az érintett személy beleegyezésével, illetve „a történelmi eseményekről
