Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

5. Levéltártan

5.3. A levéltári kutató- és tájékoztató szolgálat • 523

(Az adatbázisokkal kapcsolatban lásd a 7.4. alfejezetet.) Az adatbázis létrehozásakor a legfontosabb feltételek egyike, hogy kezelőfüggetlen rendszerterv és adatbázisterv készüljön. Ez azt jelenti, hogy az adatbázist ne egy adott szoftverhez igazítsuk, hanem az adatstruktúrát határozzuk meg, és ahhoz válasszuk - akár készíttessük - a szoftvert.

Adatbázis tervezésénél a leggyakoribb problémák:

♦ az egyes adatfelvételi egységek nem rendelkeznek egyedi azonosítóval,

♦ amennyire lehetséges, az adatokat - elsősorban a névírást - egységesíteni kell,

♦ az adatokat adattípusonként azonosan kell rögzíteni.

Adatbázis-építéshez, ahogyan azt a regesztázás vagy a térkép-katalogizálás esetében említettük, munkautasítás készítése szükséges az egységes feldolgozás, problémamegoldás érdekében. Megjegyzendő, hogy a digitalizált állományok - például a Mohács előtti oklevelek vagy a térképek esetén - éppen az ilyen adatbázisokra épülve készülnek, tág teret nyitnak a kutatásnak, és nem elhanyagolhatóan az állományvédelmet is szolgálják.

5.3. A LEVÉLTÁRI KUTATÓÉS TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLAT ■ horváth j. András

Korunk újfajta kihívásai, mindenekelőtt az informatikai forradalom közvetlen és gyors hozzáférést ígérő feltételrendszere, a társadalom egyre növekvő információ- és adatigénye, valamint ezzel összefüggésben is a korábbi különféle tudásmonopóliumok fokozatos háttérbe szorulása, a „tudás demokratizálódása” a levéltár kutató- és ügyfélszolgálatát is új feladatok elé állították.

Míg a korábbi évtizedekben a levéltárhasználók legmeghatározóbb körét (ha nem is feltétlenül számszerűség tekintetében) a megfelelő irattani és nyelvismerettel rendelkező, tudományos igényű kutatók alkották szerte a világon, mára a helyzet alaposan megváltozott. Miközben ugyanis a levéltárak igyekeznek változatlan színvonalon kielégíteni ezen hagyományos kutatói kör szükségleteit, meg kell felelniök az ilyen ismeretekkel nem vagy csak részlegesen felvértezett, a levéltár szolgáltatásait csak alkalmilag igénybe vevők elvárásainak is.

A levéltárak őrizetében lévő iratállományokat egyre átfogóbban feltáró, egyre szélesebb körűen az interneten is hozzáférhetővé tevő digitális segédletek újabb és újabb kutatási igényeket generálnak. Egyre markánsabbá válik tehát a levéltár kulturális-közszolgálati arculata. A kutatószolgálat munkatársai mindebből eredően nem csupán regisztrálják a kutatási igényeket, és útbaigazítják a kutatókat, de egyre több területen érintkezve az érdeklődők egyre tágabb körével, bizonyos értelemben „közvetítő” szerepet is betöltenek. Az útbaigazító, értelmező, felvilágosító tevékenység ma már túlmutat a hagyományos forrásbiztosító szerepkörön. A levéltárnak, illetve a kutatószolgálatnak mint a nemzeti vagy a helyi kulturális élet meghatározó intézményének folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a legszélesebb körű kulturális igényeket, és ezekre az őrizetében lévő iratanyag „felajánlásával” kell reagálnia.