Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
5. Levéltártan
5.2. Az iratanyag feldolgozása ■ 467 sebb egységek kialakításánál használatos. Fontos különbség, hogy a rendezésbe az intellektuális mellett mindig beleértjük a fizikai műveletet is, amikor a konkrét iratokat a megfelelő helyre tesszük. 5.2.1.1. ELVI KÉRDÉSEK ÉS VITÁK ■ KÖRMENDY LAJOS A levéltári anyag rendszerezése-rendezése kapcsán két elv évszázados vetélkedésének lehetünk tanúi: a pertinencia- és a provenienciaelv, pontosabban ezek különböző alkalmazásai alapján foglalták rendszerbe elődeink a levéltári iratokat. Hosz- szabb történetre a pertinenciaelv tekinthet vissza. (A pertinencia szó a latin pertineo ’vonatkozik valamire’ igéből származik.) A lényege, hogy az iratokat időbeli, területi, tárgyi vagy formai vonatkozásai alapján csoportosítják. így jöttek létre olyan középkori gyűjtemények, mint például az Armales (címeres levelek), a Metales (határjárások) vagy a Miscellanea (vegyes iratok), amelyekben századokkal korábban működött levéltárosok összegyűjtötték mindazokat az iratokat, amelyeket jogi vagy gyakorlati szempontból hasznosnak ítéltek, illetve amelyeket nem tudtak sehová sem besorolni (Miscellanea). Ezt a „spontán módon” kialakult rendezési elvet a XVIII-XIX. századi levéltárosok „tudományos” szintre emelték, amikor a rendezés alá vont teljes levéltári anyagot lefedő fogalmi rendszert alkottak, majd ez alapján osztották be az iratokat. Ez az elv és gyakorlat hűen tükrözte a felvilágosodással tért hódító tudományos szemléletet, az ész hatalmát, amikor a kor embere minden kérdést a ráció felől közelített meg, és ennek megfelelően mindent rendszerezni kívánt. Tulajdonképpen minden gyűjteményes elv szerint rendezett irategyüttes a pertinenciaelv alkalmazása alapján jött létre. A provenienciaelvnek, pontosabban az arra visszavezethető gyakorlatnak is több évszázados múltja van. (A latin provenio ’ered, keletkezik’ igéből származik). Máig őriznek olyan XVIII. században keletkezett itáliai és német irategyütteseket, amelyek ilyen rendezési elv alapján jöttek létre. A provenienciaelv sarokköve a szervesen kialakult fond, ami - nemzetközileg elfogadott definíció szerint - egy természetes vagy jogi személy élete vagy működése során létrejött, valamint a hozzá érkezett és rendeltetésszerűen nála maradó iratok együttese. A szerves fond tehát az iratképzőre épül. A provenienciaelvet sokféleképpen alkalmazzák, de alapvetően két felfogást különböztethetünk meg. Az egyszerűbb csak a (szerves) fondok tisztelete elvét tekinti fontosnak, ami azt jelenti, hogy egy fond iratai nem keveredhetnek egy másik fond irataival. A szigorúbb felfogás ezen túlmenően respektálja a fondo- kon belüli eredeti rendet is, mondván, hogy az lényegében a létrehozó szerv struktúráját tükrözi, emiatt a levéltári feldolgozáskor az iratképző által kialakított iratszerkezetet lehetőleg meg kell tartani. A két elv vetélkedéséből egyértelműen a provenienciaelv került ki győztesen, éspedig elsősorban történelmi-társadalmi okok miatt. A XIX. század végén az európai polgári államok és társadalmak fejlődésének eredményeképpen szükségessé vált, hogy a gyorsan növekvő mennyiségű köziratok - és ettől nem függetlenül a
