Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
4. Irattan és iratkezelés
396 • 4. Irattan és iratkezelés többsége semmilyen irattározási tapasztalattal nem rendelkezett, és miután az irattárosokat a felszámolási/végelszámolási eljárás során többnyire viszonylag hamar elbocsátották, csak az iratrendezők lelkiismeretén múlt az elvégzett munka minősége. Az 1990-es évek elején létrejött irattároló vállalkozások egy része mára szintén csődbe ment, magukra hagyva a több évtizedre betárolt - de előre gondosan kifizettetett - iratokat, amelyek főképp munkaviszony igazolására szolgáló munkaügyi, illetve levéltári tárolókapacitás hiányában át nem vett maradandó értékű iratok. Az ebből eredő veszteséglista felmérése még nem történt meg, de több olyan nagy múltú iparvállalat van, amelynek már nem lesz levéltári fondja. 4.7.3. A levéltári törvénynek a maradandó értékű magániratok, vállalati iratok védelmére vonatkozó szabályai A levéltári törvény jogszabályban rögzítette a rendszerváltozás után kialakult kettősséget, azaz különbséget tett a köziratok és a magániratok kezelésének szabályai közt. A tartós állami tulajdonú gazdasági társaságok iratkezelésében fenntartotta az állami ellenőrzés gyakorlatát, de a privatizált, illetve magántulajdonú gazdálkodó szerveknél az iratkezelés egészének kialakítási gyakorlatát a tulajdonos hatáskörébe és felelősségébe utalta. A privatizált gazdálkodó szervek esetében átmeneti szabályozást léptetett életbe, amely szerint az állami időszakban keletkezett iratok selejtezését továbbra is csak az illetékes közlevéltár ellenőrzése mellett lehet elvégezni, illetve amennyiben az állami időszakban keletkezett maradandó értékű iratokra az új tulajdonos nem tart igényt, azokat a levéltárnak át kell adnia. A törvény a levéltár részére lehetőséget biztosít arra, hogy az új tulajdonos őrizetébe kerülő és továbbra is ott maradó maradandó értékű iratok védetté nyilvánítását kezdeményezze. A köziratkezelés és a magánirat-kezelés tehát alapvetően elvált egymástól, és míg a pártállami időszakban a vállalati iratkezelést is felülről szabályozták, addig ma csak egyes, főképp pénzügyi-számviteli területen keletkező iratok előírt ideig, olvasható formában történő megőrzésére találunk jogszabályokat. Azaz éppúgy, mint az 1948-as évet megelőző időszakokban, a tulajdonos alapvető gazdasági érdeke határozza meg az iratok őrzését. A jelenkor vállalatainak működését elsősorban a költséghatékonyság és a profitorientáltság határozza meg. Az irattározásra fordított forrásokat is ilyen megközelítésből határozzák meg. A vállalatok menedzsmentje igyekszik az iratok őrzésére, tárolására fordított költségeket csökkenteni, egyrészt a humánerőforrás-igény minimalizálásával, azaz az irattárosok számának csökkentésével, másrészt a tárolt iratok mennyiségének az őrzési idő lejárta utáni mind gyorsabb csökkentésével, azaz az iratok selejtezésével. Az iratok megőrzésének szükségességét szinte kizárólag az ügyviteli érdek határozza meg, a maradandó érték fogalma a mai, főképp nagyvállalati iratkezelésben alig-alig jelentkezik. Magántulajdonú gazdasági társaságok részére nem előírás iratkezelési szabály
