Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
4. Irattan és iratkezelés
4.7. A vállalati iratok kezelése ■ 395 levéltárnak elegendő időt adott az esetleg szükséges hatékony levéltári intézkedésre. A levéltárnak jogában állt a selejtezések helyszíni ellenőrzése, a selejtanyagból a rosszul, illetve tévesen besorolt történeti értékű iratok kiemelése. A rendszeres levéltári iratátvételeknek leginkább csak a levéltárak többségében fennálló helyhiány szabott gátat. Mindez alapvetően és végérvényesen megváltozott a rendszerváltozással, a központi irányítás megszűnésével és a magángazdálkodás szinte teljes körű térnyerésével. 4.7.2. Az 1990-es évek változásainak hatása a gazdálkodó szervezetek iratkezelésére A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI., illetve az 1989. évi XIII. törvény lehetővé tette az állami vállalatok átalakítását gazdasági társasági formába (kft., rt.), ez megnyitotta az utat az állami vagyon magánkézbe adása, privatizációja előtt. Az állami vállalatok spontán és irányított formában történő privatizációja során az állami vállalatok magántulajdonba kerültek. Az új tulajdonos a termelőeszközökkel és ingatlanokkal együtt az irattárat is tulajdonba vette. A levéltárosok gyűjtőterületi munkájuk során mind többször szembesültek azzal, hogy az új tulajdonos nem veszi jó néven, ha iratkezelésébe, irattározásába kívülről bele kívánnak szólni. A levéltárakat ennél sokkal érzékenyebben érintette a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (csődtörvény) hatálybalépése. Az 1990-es évek elején tömegesen mentek tönkre a nagy állami vállalatok, így a szénbányászat szinte teljes vertikuma, fokozatosan eltűnt a komoly hagyományokkal rendelkező textilipar, bőripar, darabjaira hullott, majd lassú halódással megszűnt az egykori Csepel Művek, a Ganz-Mávag, és sorolható lenne még tovább. Ezek az összességében százezreknek munkát adó üzemek működésük ideje alatt - köszönhetően az Ltvr. rendelkezéseinek is - jelentős mennyiségű iratot halmoztak fel, központi irattáraikban sok esetben még század eleji jogelődeik iratanyaga is megtalálható volt. A törvény előírta ugyan, hogy a történeti értékű iratokat a felszámolási/végelszá- molási eljárás során a levéltáraknak kell átadni, de az iratok elhelyezésére raktárkapacitást nem biztosított. Az iratok rendezését, selejtezését, jegyzékelését több-kevesebb sikerrel a levéltárak elérték ugyan, de a maradandó értékű iratok elhelyezését biztosítani csak az esetek egy részében sikerült, és ez a helyzet egyes levéltárak esetében e sorok írásakor sem változott. Sok esetben mindannak a munkának az eredménye, amelyet a levéltárosok és irattárosok közösen végeztek az 1970-es évektől, pillanatok alatt szertefoszlott. Míg az eljárások során a felszámolók/végelszámolók részére az ingatlanok, termelőeszközök értékesítése bevételt eredményezett, addig az irattár csak kiadást jelentett. Az iratok rendezésére, tárolására a hazai gazdasági életben eddig nem létező vállalkozástípus jelent meg: az irattározó gazdasági társaság. Az 1990-es évek elején létrejött vállalkozások egy részébe más területről érkező vállalkozók, munkatársak
