Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

4. Irattan és iratkezelés

364 ■ 4. Irattan és iratkezelés 4.2.4. Megyei írásbeliség A nemesi vármegye kialakulása a XIII. században kezdődött, már e korból származ­nak oklevelek, illetve kirótt bírságokról vezetett regisztrumok - a megyei jegyző­könyvek ősei -, amelyek a megye írásbeli működésének lenyomatát képezik. A me­gye szervezete azonban viszonylag későn, csak a kora újkor elején szilárdult meg, törvénykezési feladatai mellé e korban vett fel egyre több igazgatási feladatot. En­nek a fejlődésnek megfelelően írásbelisége is csak e korban formálódott ki, az írás­beli dokumentumok őrzésére pedig csak még később fordítottak gondot. A megyei igazgatás kulcsfigurája az alispán mellett a vármegyei jegyző lett, akinek a szerepe főleg a XVI. században nőtt meg. A jegyző vezette a vármegyei jegyzőkönyvet úgy az ítélőszéken, mint a közgyűlésen. Az itt tárgyalt ügyekben a jegyző készítette el a fogalmazványokat. A megyei igazgatás jellegzetessége volt, hogy a hivatali műkö­désük során keletkezett iratokat nem őrizték központilag, hanem sokáig a tisztvi­selők, részben az alispán, részben a jegyző tartotta magánál. A jegyzői levelesládá­ba kerültek általában a megyei gyűléseken tárgyalt ügyek iratai (ítéletlevelek, tanú­vallatások, határbejárások, tiltakozások, örökvallások, záloglevelek stb.), míg az alispán őrizte többek közt a királyi parancsokat, a felsőbb rendeleteket, a lezárt pereket, a törvénycikkeket. E gyakorlatnak is „köszönhető”, hogy számos megye korai iratanyagában komoly hiányok tapasztalhatók. A jegyzői feladatok bővülése és rögzülése magával hozta formuláskönyvek kialakulását, amelyek használata jelen­tősen megkönnyítette a napi munkát. A XVIII. századig a fogalmazás mellett a tisz­tázás is a jegyző feladata volt, az adminisztratív terhek növekedésével azonban szük­ségessé vált segédek csatasorba állítása. Helyettes jegyző kinevezésére már a XVII. század első feléből vannak adatok (Hont megye 1611, Turóc megye 1619), a XVIII. szá­zad közepén néhol már másodaljegyzői állást is rendszeresítettek, nem sokkal ké­sőbb pedig már irodai alkalmazottak, kancellisták segédkeztek a feladatok megol­dásában. Az 1723: LXXIII. te. minden megye számára kötelezővé tette, hogy állandó székházat építsen, amely alkalmas közgyűlések tartására, a vármegye foglyainak elhelyezésére, illetve a levéltár befogadására. Az intézkedés nyomán a vármegyék kénytelenek voltak egyre nagyobb figyelmet fordítani a keletkezett iratok megőrzé­sére, több megyében megindult a keletkezett iratanyag rendezése és feldolgozása, ami általában az iratok rövid tartalmi kivonatolását jelentette. Az iratok őrzése azonban egymástól teljesen eltérő szisztémában történt, volt, ahol a családok betű­rendjében őrizték, volt, ahol községek szerint, volt, ahol elöljárók szerint. A józse- fi reformok és átszervezések a megyei igazgatásra is nagy bürokratikus terheket róttak. II. József elrendelte a megyei iratok lajstromozását és rendezését, sőt 1787- től a megyéknek át kellett térniük a tárgyi sorozatok és kútfők rendszerére. Elren­delte a közigazgatási és bírósági iratok szétválasztását, illetve kötelezővé tette az iktatást, halála után azonban számos megye visszatért a régi rendszerhez.

Next

/
Thumbnails
Contents