Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog

3.4. A levéltári jog fejlődése 1995-ig ■ 325

és e példányoknak az illetékes törvényhatósági levéltárba adását. Ezt a rendszert az állami anyakönyvek esetében is előírta az 1894: XXXIII. te.

Az Országos Levéltár 1874-1875. évi újjászervezése - bár eredetileg törvénnyel tervezték - kormányintézkedéssel valósult meg. Ellenben törvény (1882: XXIII. te.) rendelkezett a Gyulafehárvári Káptalan és a Kolozsmonostori Konvent országos levéltárának beszállításáról.

Büntetőszankciót (három évig terjedhető fogház- és ötventől ezer forintig terjedhető pénzbüntetést) helyezett kilátásába a büntető törvénykönyv (1878: V. te.) 420. §-a azok ellen, akik a nyilvános levéltárban vagy közhivatali irattárban őrzött iratok megrongálásának, elpusztításának és megsemmisítésének vétségét elkövetik.

Az Országos Levéltárban és a törvényhatósági levéltárakban alkalmazottak képesítési és szakvizsga-letételi követelményeiről tartalmazott előírásokat a köztisztviselők minősítéséről szóló 1883: I. te. 13. §-a.

A megyei levéltárak ügyének átfogó rendezésére a közigazgatás egyszerűsítéséről szóló 1901: XX. te. 32. §-a alapján kiadott Vármegyei Ügyviteli Szabályzat keretében került sor, amely előírta e levéltárak illetékességi körét és a levéltáros feladatait.

Az első világháborút Magyarország számára lezáró 1920. évi trianoni békeszerződés tartalmazott a levéltári anyagok államok közötti jogutódlásával kapcsolatos rendelkezéseket is. Magyarországot a győztesek arra kötelezték, hogy az elcsatolt területeken keletkezett és onnan 1868. január 1 -je óta elvitt iratanyagokat adja át a jogutód államnak (1921: XXXIII. tc.-be foglalt békeszerződés 77., 175-177. cikkelyei). A nemzetközi jog egy másik anyaga az Ausztria és Magyarország között 1926-ban létrejött badeni egyezmény, amely alapján hazánk bizonyos iratanyagokat megkapott Ausztriától, és jogot nyert arra, hogy a bécsi volt közös levéltárak ott maradt és „közös szellemi tulajdonná” nyilvánított iratanyagának kezelésében levéltári megbízottak közreműködésével részt vegyen.

A két világháború közötti korszakban Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatás- ügyi miniszter kultúrpolitikai koncepciója keretében erősödött a levéltárak jelentősége, és tudományos jellegük is részben elismerést nyert. Három törvény játszott ebben szerepet. Az első, a költségvetési tárgyú 1922: XVII. te. 31. §-a értelmében az Országos Levéltár a Belügyminisztériumtól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá került. A második a Magyar Országos Gyűjteményegyetem létrehozásáról szóló 1922: XIX. te., amely értelmében az Országos Levéltár más köz- gyűjteményekkel együtt ennek a különálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati szervezetnek a keretébe tagolódott be. E törvény „tudományos intézetté” nyilvánította az Országos Levéltárat, és részletesen felsorolta feladatkörét, amelyben a levéltári alapfeladatokon kívül az iratok tanulmányozása, tudományos ismertetése és kiadása is helyet kapott. E törvény első alkalommal állapította meg a főbb állami hatóságok iratainak levéltárba adási határidejét (a keletkezéstől számított 32 évben). A harmadik törvényt, a múzeum-, könyvtár- és levéltárügy némely kérdéseinek rendezéséről szóló 1929: XL tc.-et a belügyminisztériumi felügyelet alatt álló törvényhatósági levéltárak rossz állapota miatti miniszteri aggodalom szülte. Ez úgy rendelkezett, hogy a közhatóságok hivatalos iratait tartalmazó irat- és levél