Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog
326 ■ 3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog tárak történelmi jelentőségű anyaguk tekintetében a vallás- és közoktatásügyi miniszter főfelügyelete alá tartoznak. Ezzel az Országos Levéltár mellett az önkormányzati levéltárak, ha csak egyedül tudományos-szakmai vonatkozásban is, szintén a kultusztárcához kerültek. Ebben a korszakban még fontos törvényt jelentett a Gyűjteményegyetemet Magyar Nemzeti Múzeummá átszervező 1934: VIII. te., amely egyúttal a Nemzeti Múzeum Levéltárát egyesítette az Országos Levéltárral. A második világháború előtti magyar levéltárijogszabály-alkotást nagy vonalakban áttekintve megállapíthatjuk, hogy nem alkottak jogszabályt a levéltári iratok kutathatóságának szabályairól. Az Országos Levéltárban 1875 után a belügyminiszter által jóváhagyott ügykezelési szabályzat tartalmazott előírásokat az iratok használatáról. Ezek szerint kutatni csak a levéltár vezetőjének engedélyével volt szabad, elutasítás esetén a belügyminiszterhez lehetett fellebbezni. Egyes anyagok (így például a törvények eredeti példányai, az állam vagyoni érdekeit érintő és fontos politikai iratok, az 1740. utáni mutatók és lajstromok) kutatási korlátozás (tilalom) alá estek. A magyar levéltárügy egységes kezelésének jogszabályi hátterét a levéltárügy rendezéséről szóló 1947: XXL te. teremtette meg. A törvény először foglalkozott a köziratokkal és a közlevéltárakkal komplex módon. Meghatározta a közirat fogalmát, amit itt szó szerint idézünk: „2. § (1) A jelen törvény szempontjából köziratok a közhatóságokhoz vagy közhivatalokhoz érkezett, illetőleg ezek működésében keletkezett iratok, azok kivételével, amelyeknek az ügyintézés során rendeltetésük szerint közhatóságnak vagy közhivatalnak nem tekinthető személyek birtokába kellett vagy kellett volna véglegesen átmenniük. E tekintetben a Nemzetgyűlés a közhatóságokkal és közhivatalokkal azonos megítélés alá esik. (2) E § (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából közhatóságnak vagy közhivatalnak kell tekinteni a káptalanokat és konventeket az 1874: XXXV. te. 214. §-ának hatálybalépéséig gyakorolt hiteleshelyi működésükben, továbbá a közjegyzőket. (3) Köziratokkal azonos elbánás alá esnek a jegyzőkönyvek, naplók, iktató-, lajstrom-, mutató- és számsor- és más kezelési könyvek, valamint térképek, térképjellegű vázlatok és egyéb mellékletek is, amennyiben az e § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelnek.” Megállapította továbbá a törvény a levéltártípusokat: közlevéltárak, a bevett és törvényesen elismert egyházak és vallásfelekezetek levéltárai, valamint a közérdekű magánlevéltárak. Kimondta, hogy a köziratok nem idegeníthetők el, és nem lehetnek magánjogi forgalom tárgyai. Először rögzítette törvény a közlevéltári anyag kutatásának szabályait. Eszerint: általában az 50 évnél régebben keletkezett, közérdeket nem sértő iratok kutathatók, és ezekről készíthető másolat; az 50 éven belül keletkezett iratok miniszteri engedéllyel kutathatók. A törvény a levéltárak feladatai mellett illetékességi körüket is megszabta, lehetővé tette, hogy a miniszter az Országos Levéltár alá rendelt állami kerületi levéltárakat állítson fel, főleg a levéltári kerületben székhellyel rendelkező állami közhivatalok iratainak elhelyezésére. A törvényalkotó ezzel elvi lehetőséget teremtett egy centralizált állami levéltári hálózat létrehozására. Szólt arról is a törvény, hogy amennyiben sor kerül állami kerületi levéltárak felállítására, a megyék, városok és községek indokolt eset
