Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog

3.2. A levéltárügy alakulása 1950-től 1995-ig ■ 305

kb. 75 000 fm-ről 1967 végéig 144 000 fm-re emelkedett, a növekedés csaknem 100%-os. Az 1950-es években - egyebek mellett - megtörtént az állami és a fontosabb egyházi levéltárak alapleltározása, majd az 1950-es évek végétől a levéltári anyag fondokba rendszerezése, az iratok nagy részének középszintű rendezése és segédletelése, elkészültek a térképtári anyag és a Mohács előtti oklevelek jegyzékei, törzskönyvei. A szakmai munkák tervszerű végzését segítette az 1950-es évek végétől intézményenként rendszeresített tervezési statisztikai segédlet. Mindezek eredményeként levéltáraink megfelelően rendezetté, kutathatóvá váltak.

A levéltárak működési feltételei sok kívánnivalót hagytak maguk után. Az Országos Levéltár 1945-ben és 1956-ban is súlyosan megsérült épületében lévő raktárak helyreállítása hosszú időt vett igénybe, ezért az intézmény az 1960-as évek elejéig külső szükségraktárak használatára kényszerült. A rekonstrukció befejezése után az iratanyag nagymérvű gyarapodása miatt szükségessé vált, hogy egyik, az 1945 utáni anyagot őrző osztálya a volt pénzügyminisztériumi épületben, az egykori Központi Gazdasági Levéltár által használt helyiségekben működjön. A területi állami levéltárak létrehozásával eredetileg intézményenként egy épületbe kívánták összevonni a különálló volt levéltárakat, e terv azonban a hiányzó feltételek miatt nem valósulhatott meg. így a legtöbb területi levéltár (beleértve a Fővárosi Levéltárat is) széttagolt elhelyezésben működött, rossz minőségű, gyakran pinceraktárakban tárolta levéltári anyagának jelentős részét.

Állományvédelmi műhelyekkel ebben az időszakban csak az Országos Levéltár rendelkezett. Mindkét műhely összlevéltári feladatkört látott el. Az intézmény anyagának 1956. évi nagymérvű károsodása okán került sor 1959 után a kis kapacitású restauráló- és mikrofilmezőműhely fejlesztésére. Az 1949-ben a főépületben felállított restauráló-műhely bővítése jugoszláv segítséggel valósult meg. Emellett az 1960-as évek második felében egy második műhelyt is berendeztek a Levéltári Osztály által használt Úri utcai épületben. A restauráláshoz, konzerváláshoz az akkori modern eszközöket (például laminátorokat) használták. A mikrofilmezés is elsősorban az állományvédelmet szolgálta. A filmezőműhely nagyarányú fejlesztése azáltal vált lehetővé, hogy elfogadták az amerikai mormon egyháznak az egyházi anyakönyvek mikrofilmezésére vonatkozó ajánlatát. A levéltár korszerű berendezésekhez jutott, a műhely kapacitása az addigi közel háromszorosára, évi 1,5 millió felvételre emelkedett. Ennek következtében és a külföldi magyar vonatkozású iratok, a hungarikák felvételeinek megszerzésével a filmtár állománya is gyorsan gyarapodott (1950: 1 millió, 1959: 4,7 millió, 1965: 14,8 millió, 1970: 22,1 millió felvételt tartalmazott). Kezdetben az Országos Levéltár anyagáról készült felvételek tették ki az állomány nagyobb részét, az 1960-as években azonban a területi állami és az egyházi levéltárak iratainak mikrofilmjei foglalták le a nagyobb hányadot. (Például az 1526 előtti oklevelekről, az 1896 előtti egyházi anyakönyvekről, az egyház-látogatási jegyzőkönyvekről és a feudális kori összeírásokról készültek mikrofilmek.) A külföldön őrzött magyar vonatkozású iratokról beszerzett felvételek száma 1970- ig 2,6 millióra növekedett.

A tárgyalt korszakban kizárólagos joggal a LÓK, majd a helyébe lépő Levéltári