Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog

3.1.2.3. VÁROSI LEVÉLTÁRAK, A MEGYEI LEVÉLTÁRAK ELŐZMÉNYEI

284 • 3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog

Kezdetben a városok nem mindig törekedtek arra, hogy ügyeiket maguk intézzék, és arra sem, hogy a privilégiumaikat bizonyító okleveleket maguk őrizzék. A városi polgárok a XIII. században is gyakran fordultak hiteleshelyhez ügyeik intézése céljából, és a városok vezetése gyakran bízta hiteleshely gondjaira a legfontosabb iratokat. A század végétől fokozatosan megváltozott a helyzet: a gazdasági és társadalmi viszonyok fejlődésével a városi írásbeliség is kiterjedt, mivel a polgárok jogügyleteiket helyben, a városi tanácsnál kezdték intézni. Az így keletkező iratokat a város ugyanúgy megőrizte, mint kiváltságleveleit és a bevételeit, kiadásait tartalmazó bizonylatokat. A XIV. században egyre nagyobb jelentőségre tett szert a városkönyv, amelybe például a városban kötött ügyleteket, az árszabásokat és a tanúvallomásokat is bevezették. Később a tanács hatáskörének kiszélesedése eredményeként a városkönyv a tanácsülések jegyzőkönyve lett, a különböző ügytípusoknak pedig külön könyveket nyitottak. E fokozatosan differenciálódó iratanyag (az említettek mellett végrendeletek, céhlevelek és telekkönyvek is keletkeztek a városi igazgatásban) megőrzéséhez a városnak és polgárainak egyaránt komoly jogbiztosító érdeke fűződött. Ennek eredményeként a XIV. században sorra létrejöttek a szabad királyi városok külön helyiségben féltve őrzött titkos levéltárai. (Az első Kassán 1326-ban.)

A városok levéltárainak korai kialakulását nagyban elősegítette az a körülmény, hogy a város az összességére vonatkozó kiváltságokkal és vagyonnal rendelkezett. Ezzel szemben a nemesi vármegyék nem kaptak az egész megyét érintő kiváltságleveleket, állandó székhelyük sem volt. Oklevéladó tevékenységük ugyan már a XIII- XIV. század fordulójától tetten érhető, de sokáig fejletlen maradt. Ezekben a korai időkben ügyintézésüket az esetlegesség jellemezte. A XIV. század közepétől egyre több megye tartott állandó jelleggel jegyzőt (nótárius), ekkortól vált rendszeressé a megyei írásbeliség, kezdtek nagyobb gondot fordítani az oklevelek megőrzésére. A megyei levelesláda vagy -zsák (capsa) őrzése a fő-, illetve az alispán feladata lett. Olyan állandó helyiséggel rendelkező levéltár, mint amilyent a városok szerveztek, a középkori megyékben nem jött létre.

3.1.2.4. CSALÁDI LEVÉLTÁRAK

Az első családi levéltárak gyökerei a XIII. század második felére nyúlnak vissza. Ebben az esetben is a jogbiztosító szándék játszotta a meghatározó szerepet. Az első iratok, amelyek megőrzését a nagybirtokos családok biztosítani kívánták, birtokaik adománylevelei voltak. A XIV. századtól a levelezési anyag (missilis) is megjelent a családi iratok között. A XV. század második felében a nagyobb családok már jelentős mennyiségű iratanyaggal rendelkeztek. Természetesnek vehetjük, hogy családok is gyakran adták át legféltettebb okleveleiket a nagyobb biztonságot nyújtó hiteleshely megőrzésébe.