Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog

3.1. A magyar levéltárak kialakulása és fejlődése az 1940-es évek végéig ■ 283

az ország kiváltság- és zálogleveleit, királyi rendelkezéseket, Zsigmond királynak (1387-1437) a hadak tartását megállapító lajstromát és az országhatárra vonatkozó okleveleket őrizték. Mindez azt jelentette, hogy a király magánlevéltára a XIV. századtól országos jelentőségű köziratokat is őrző királyi és tulajdonképpeni állami levéltárrá vált. Nem minden országos fontosságú irat került a királyi levéltárba. Az Aranybulla egyik példányát a rendek fő képviselője, a nádor őrizte, és más okleveleket is reá, nem egy esetben pedig valamely hiteleshelyre bíztak. Arra is van adat, hogy fontos okmányokat a Szent Korona mellett őriztek.

Középkori történelmünk pótolhatatlan forrása, a királyi levéltár sajnos nem maradt fenn. Valószínűleg részben elpusztult, részben szétszóródott. Azt biztosan tudjuk, hogy a levéltár a mohácsi csata (1526) idején Budán, a tárnoki házban volt. Ellenben semmi nem támasztja alá azt a feltevést, hogy a menekülő Mária királyné hajóra rakatta az iratanyagot, a hajó elsüllyedt, rakománya a Dunába veszett. Megalapozottabb feltevés szerint a királyi kancellár 1526 augusztusának legvégén magával vitt okleveleket a tárnoki házból, a levéltár nagy része azonban ott maradt, és zömmel átvészelte a várba szeptember közepén bevonuló török csapatok pusztításait. A kettős királyválasztás után a Ferdinánd seregei elől Budáról elmenekülő Szapolyai János 1527 augusztusában Szepes várába vitte a levéltár egy részét, amely rövidesen Ferdinánd kezére jutott. Úgy tűnik, királyi levéltárunk nagy része Buda végleg török kézre kerülése (1541) után is eredeti helyén maradt, és csak az 1686. évi ostrom idején pusztult el.

3.1.2.2. HITELESHELYI ÉS MÁS EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK

Magyarországon a XIX. század utolsó harmadáig nem honosodott meg a közjegyzői intézmény. Ennek feladatait a királytól nyert autentikus (hiteles) pecséttel rendelkező egyházi testületek, a káptalanok és konventek mint hiteleshelyek (loca eredi- bilia) látták el. Közreműködtek az idézésekben, a tanúvallatásokban, a birtokba iktatásokban és más jogügyletekben, eljárásaikról közhitelű okleveleket állítottak ki. A hiteleshelyi működés szükségessé tette a kiadott iratok másodpéldányának vagy másolatának, esetenként tartalmi kivonatának megőrzését, mert később csak így lehetett elintézni a felmerülő vitákat, kiszűrni a hamisításokat. (A kiadott oklevelek nyilvántartására szolgáló legrégibb ismert regesztrumot a váradi káptalannál 1208-ban nyitották meg.) Ez vezetett a hiteleshelyi levéltárak kialakulásához a XII—XIII. század fordulójától, majd szervezetté, ügyrendszerűen működővé válásához a XIV. század első felétől. A hiteleshelyi levéltárak „saját” irataik mellett mások, így esetenként a király, városok és családok fontos iratainak megőrzésére is vállalkoztak. (A hiteleshelyi mellett már korán kialakultak a káptalanok magánlevéltárai is.)

A püspöki levéltárak kezdetei a XII. századra nyúlnak vissza, amikortól a püspöki kancelláriák elsősorban a jogbiztosító oklevelek fennmaradását igyekeztek biztosítani.