Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog
282 * 3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog Hazánkban a XII. század végétől lépett fejlettebb szakaszba az írás használata, amikor a királyi udvaron, az egyházakon kívül a világiak is kezdték felismerni az oklevelek jogbiztosító szerepét. Ebben komoly szerepe volt III. Béla királynak (1172-1196), aki 1181-ben kiadott oklevelében elrendelte, hogy az eléje kerülő magánjogi ügyeket foglalják írásba. A XIII. században kialakult és megszilárdult az okleveles gyakorlat, majd a XIV. században, az Anjou-királyok idején az oklevelek végleg elnyerték a teljes bizonyító erőt, és ennek eredményeként - a korábbihoz képest - tömegessé vált az oklevéladás. Ekkor már okleveleket állítottak ki a király mellett a világi főméltóságok, a püspökök, a káptalanok, a városok és a megyék tisztségviselői is. A XIII-XIV. század a magyarországi levéltárak keletkezésének ideje, ekkor jött létre és indult fejlődésnek a királyi levéltár, a hiteleshelyi és a városi levéltárak, valamint a főúri családi levéltárak. A megyei levéltárak csírái is jelen voltak már, de kialakulásuk hosszabb időt vett igénybe. (Az írásbeliségről lásd még az 1.1.4. pontot.) 3.1.2.1. A KIRÁLYI LEVÉLTÁR A királyi udvarban eleinte a kápolnaispán (comes capellae) és klerikus beosztottjai feladatát képezte az oklevelek megírása, a kancellária kezdetleges formában csak III. Béla idején alakult ki. Már a XI. században készültek összeírások a királyi birtokokról és népekről. Ilyen lehetett Sarchas bíró 1056 körüli név szerinti összeírása a király joga alá tartozó szolganépekről. A király jogbiztosító iratainak őrzésére III. Béla idején létrejött a királyi magánlevéltár, amelynek létéről a IV. Béla uralkodása (1235-1270) idején kiadott oklevelek tanúskodnak. Az ország köziratait, amelyek közé elsősorban a nemesség egyetemleges jogaira vonatkozó oklevelek tartoztak, a nádor és a hiteleshelyek őrizték, de tudjuk, hogy az 1222. évi Aranybulla egyik példányának megőrzése a király kötelessége volt. Feltehetően Károly Róbert uralkodása (1308-1342) második felében, végén kezdte el a kancellária a királyi könyvek (regestrum regale) vezetését. Ezekbe a regisztrumokba a királyi kegynyilvánításról szóló okleveleket, illetve oklevélkivonataikat írták be. A királyi könyveket az uralkodó halála után lezárták, és a királyi kápolna egyik helyiségében lévő, a kápolnaispán által kezelt királyi levéltárban helyezték el. A levéltár I. (Nagy) Lajos uralkodása (1342-1382) idején az akkori királyi székhelyen, Visegrádon volt, majd valószínűleg az 1350-es évek közepén az új székhelyre, Budára, a királyi vár északi részében álló tárnoki házba (domus tavernicalis) került, ahol végleges elhelyezést nyert. Ekkor már nem a kápolnaispán, hanem a királyi kincstárat és pénzügyeket intéző tárnokmester (tavernicorum regalium magister) gondjaira volt bízva, és a kincstári személyzet tagjai kezelték. A levéltárban elhelyezett iratokról csak a király engedélyével lehetett másolatot kiadni. A királyi levéltárban (a XIV-XV. században általában regale conservatorium néven szerepel az oklevelekben) a királyi könyvek mellett - többek között - pápai bullákat, királyi adománylevelek példányait, egyházi és világi testületek okleveleit,
