Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

2.10. Az egyházi igazgatás 1000-től napjainkig ■ 271

nyekbe is belefoglalta (a református, az evangélikus és az unitárius egyházi vezetőkkel 1948 végén, a katolikus püspöki karral 1950. augusztus 30-án). Ezek éppúgy hozzájárultak a főpapok és a lelkipásztorok megosztásához és terrorizálásához, mint Mindszenty József bíboros, Grősz József érsek kirakatpere, egyházi személyek tömeges deportálása vagy az ún. békepapi mozgalom.

A kierőszakolt megállapodások között szerepelt, hogy minden egyháznak le kellett építenie hittudományi főiskoláit, az egyetemeken pedig megszüntették a teológiai karokat. 1951-ig az országban 12 katolikus egyházmegyei szeminárium, egy központi papnevelő intézet és 9 szerzetesi teológiai főiskola volt. Az utóbbiak közül 6 teljesen megszűnt, a központi és az egyházmegyés szemináriumokból Budapesten megmaradt a Hittudományi Akadémia és a központi szeminárium, valamint az esztergomi, az egri, a szegedi, a győri római katolikus és a hajdúdorogi görög katolikus hittudományi főiskola. A papnövendékek száma limitált volt, és nem csoda, hogy egyre csökkent a kispapok száma: 1948-ban 1079, 1954-ben 525, 1964-től kezdve pedig minden évben 300 fő körül mozgott. Minthogy évről évre nem szenteltek fel annyit, mint ahányan az idősek közül meghaltak, egyre kevesebb pap teljesíthetett lelkipásztori szolgálatot. A református egyházban is 1951 után számolták fel a sárospataki és a pápai főiskolát, azután már csak a Budapesti és a Debreceni Református Teológiai Akadémia működött. Az evangélikusoknál 1950-ben a megszüntetett soproni egyetemi teológiai kar helyébe az Evangélikus Akadémiát engedélyezték Budapesten. Az izraeliták számára a budapesti rabbiképző működött.

Az 1949-es alkotmány a lelkiismereti és vallásszabadságot tehát csak elvben biztosította. Az Elnöki Tanács már az év szeptemberében eltörölte a kötelező hitoktatást az iskolákban, fakultatív formáját pedig gátolták, és így az iskolai hittanra járók számaránya 1955-ben 40%-ra, 1975-ben 6-7%-ra csökkent.

2.10.5.2. AZ EGYHÁZAKAT ÉS A HÍVŐKET ELLENŐRZŐ HATÓSÁGI SZERVEZET

Az egyházak fölött az 1951. évi I. törvény szerint az állam gyakorolta a főfelügyeleti jogot, éspedig az Állami Egyházügyi Hivatal által, amely közvetlenül a Miniszter- tanács alá tartozott, elnöke államtitkár, a párt Központi Bizottságának tagja és 1956-ig az ÁVH ezredese volt. Feladatköre rendkívül széles volt, kiterjedt a jogszabályok előkészítésére és végrehajtásukra, az egyházakkal kötött egyezményekre, az érseki-püspöki kinevezésekre (a főkegyúri jogot gyakorló Elnöki Tanács nevében), államsegélyek folyósítására, az egyházi intézmények felügyeletére, minden, az ún. szabad vallásgyakorlattal összefüggő problémára. 1959-től az elnök hozzájárulása kellett egy esperesi, városi és járási székhelyű vagy falusi lelkipásztori kinevezéshez is. A hivatal központjában különféle fő- és alosztályok foglalkoztak az egyházak mindegyikének egyházkormányzati szintjeivel. Miniszteri biztosokat küldtek az egyházi központokba, és minden megyeszékhelyen titkárságot működtettek. Az intézmény 1957-1958-ban a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi