Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története
266 ■ 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története és a helyi földesúri vagy városi kegyuraságtól független önkormányzatot biztosító testületek, a lelkészek mellé a világi hívők közül választott presbitériumok is a XVIII. században váltak általánossá. A protestáns egyházak fejlődésében fontos határkő volt II. József 1781-es türelmi rendelete. Kimondta a protestánsok gyülekezeti szabadságát, megengedte templomok építését (egyre csökkenő megszorításokkal), hivatali állások betöltését. Lehetővé vált az áttérés a protestáns hitre. A vegyes házasságoknál megszűnt a rever- zális, a házassági perek világi bíróságok elé tartoztak. Csak saját püspökeik vizitálhatták lelkészeiket, akik maguk vezethették anyakönyveiket. II. József halálos ágyán sem vonta vissza az edictum tolerantialét, és lényegi tartalma alkotmányos legitimációt kapott az 1791: XXVI. tc.-ben. Eszerint megszűnt a nyilvános és magánvallásosság közötti különbség, és a katolikus vallás ugyan uralkodó (praedo- minans) maradt, de az állam az evangélikus és református egyházakkal való viszonyát a protestánsok egyházi önkormányzatának figyelembevételével szabályozta. Ezzel lehetővé vált zsinatok összehívása, iskolák létesítése és a politikai életben való egyenlő súlyú szereplés. 1791-ben került sor az evangélikusok Pesten, a reformátusok Budán egyidejűleg tartott zsinataira, amelyek azt célozták, hogy a két protestáns egyháznak hasonló szervezeti alapelveket dolgozzanak ki. Ezek közül végül is megvalósult a zsinati-presbiteri elv, azaz az alulról felfelé épülő (demokratikus) egyházkormányzat, valamint a lelkészek és a világiak egyenrangú részvétele (paritás). Az egyházkerületek, bár védték autonómiájukat, fokozatosan megvalósították a zsinatok döntéseit. így a kerületek országos konventje évenként eredményesen ülésezett. Az artikuláris helyeket megállapító törvénycikkek a protestáns iskolák körét is szűkítették, ezért a XVIII. században a református és az evangélikus iskolarendszerben is főként a nagyobb kollégiumok és főiskolák tudtak tovább fejlődni, a mezővárosi és falusi kisiskolák viszont gyakran megszűntek vagy stagnáltak. A református kollégiumok közül a sárospataki, a debreceni, a nagyenyedi, a kolozsvári és a marosvásárhelyi, az evangélikus líceumok közül a pozsonyi, a soproni, az eperjesi és a nagyszebeni, továbbá az unitáriusok kolozsvári főiskolája emelkedett ki. A Ratio Educationisnak, mivel katolikus királyi beavatkozásnak tekintették, ellenálltak a protestánsok, viszont a türelmi rendelet szabad utat engedett iskoláik gyarapodásának is: a reformátusok számára (az 1752-ben betiltott) Pápán kívül új lelkész- képzők alakultak Losoncon, Máramarosszigeten, Kecskeméten, Székelyudvarhelyen, az evangélikusoknak Lőcsén, Késmárkon és Selmecbányán. 2.10.3.5. A ZSIDÓSÁG HELYZETE, AZ EMANCIPÁCIÓ KEZDETEI Kollonich Lipót tervezete a török kiűzése utáni újranépesítésről (Einrichtungswerk, 1689) még nem engedélyezte a zsidók letelepedését. De a valóságban bevándorlásuk a Habsburg Birodalom nyugati tartományaiból és Lengyelországból is megindult, és 1735-re több mint 15 ezer főt számláltak. 1716-ban létrejött, de csak
