Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

2.10. Az egyházi igazgatás 1000-től napjainkig ■ 251

német birodalmi egyházmegyéktől (Passau, Salzburg). Az első években létesült még a kalocsai püspökség - amely 1030 körül vált érsekséggé -, a veszprémi és az egri egyházmegye, a második szakaszban a győri, a pécsi, az erdélyi, a bihari püspökségek, majd a váci, végül a Csanádi egyházmegyék jöttek létre. I. (Szent) László a délvidéki befolyás biztosítása érdekében a kalocsai érsekséget két központúvá tette bács-kalocsai elnevezéssel, két külön káptalannal, és létrehozta a zágrábi püspökséget. A kun betörések alatt elpusztult Biharból a jobb forgalmi fekvésű Váradra tette át a székhelyet. Kálmán király a honfoglalás előtti múlttal büszkélkedő, de azután megszűnt nyitrai püspökséget újította fel 1113-ban. III. Béla pedig Dalmáciában két érsekséget szervezett (Zára, Spalato), amelyek alá 11 kis területű püspökség tartozott. Nem váltak ugyan püspökséggé, de a XII. század végén megalakultak a püspökségektől független (exemptus) szepesi és szebeni prépostságok, illetve a brassói dékánság, amelyek közvetlenül az esztergomi érsek alá tartoztak.

A keleti és déli irányú magyar expanzió nyomán az ország határai mentén vagy közelében a XIII-XIV. században több, rövidebb-hosszabb ideig létező hittérítő püspökség létesült. A Délvidéken ezek voltak a szerémi (1229), Boszniában a dja- kovári (1237) és a nándorfehérvári, amely átmenetileg 1290-1295 között működött, majd a XIV. században újjáalakult. Moldvában a kunok megtérítésére létesült a milkói (1228), amely a tatárjáráskor elpusztult, I. (Nagy) Lajos szervezte újjá 1345-ben. O alapította még a bákói, a szereti, Havasalföldön az argyasi, bolgár területen pedig a bodoni (viddini) püspökségeket, amelyek éppoly rövid életűek voltak, mint hódításai. Mindenesetre az egyház szervezeti kiépítettsége I. (Nagy) Lajos király idejében volt a legnagyobb. A korabeli érsekségek és püspökségek a következők voltak: az esztergomi érsekség alá tartozott a veszprémi, a győri, a pécsi, a váci, az egri és a nyitrai püspökség; a kalocsai-bácsi érsekséghez az erdélyi, a vá- radi, a Csanádi, a zágrábi, a boszniai/djakovári, a szerémi, a nándorfehérvári, az argyasi és a bodoni püspökség; a spalatói érsekséghez a traui, a sebenicói, a scardo- nai, a nonai, a tinniniAnini, a korbaviai, a zenggi és a fári püspökség; a zárai érsekség alá az oserói, a vegliai, az arbei püspökség; a raguzai érsekséghez a makari egyházmegye. Dalmácia elvesztése után Zsigmond király a három megmaradt püspökséget (Knin, Korbavia, Zengg) a kalocsai érsek alá rendelte.

A magyar főpapságban kiemelkedő volt az esztergomi érsek szerepe; ezt fejezte ki a magyar prímási joghatóság. Az elnevezés először a budai zsinaton (1279) fordult elő Lodomér érsek címeként, aki ezért nemcsak metropolitai tartományi, hanem nemzeti zsinatot is összehívhatott. A prímási főszentszékhez az országból bárhonnan fellebbezni lehetett másod- és harmadfokon, ami független egyházi bíráskodást jelentett Rómától. A prímás 1394-től a Szentszék született követe (legátus na- tus), azaz pápai követek nélkül, közvetlenül érintkezhetett Rómával. O volt a királyi család plébánosa, és a királyi alapítású egyházak - apátságok, prépostságok, plébániák - fölött exempt joghatósága volt 1777-ig. Jogkörébe tartozott a királykoronázás, a királynét pedig a veszprémi püspök koronázta. A prímás mindig a Királyi Tanács tagja, és mint fő- és titkos kancellár a királyi kettőspecsét őre volt (vö. a

2.1.1. ponttal). Zászlósúrként a banderiális hadszervezetben bizonyos számú kato