Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

2.9. Gazdasági szervek a XVIII. századtól napjainkig ■ 219

2.9.1.6. AZ URADALMAK FELSZÁMOLÁSA, A FÖLDOSZTÁS

„A földmíves nép földhözjuttatásáról” szóló 600/1945. sz. miniszterelnöki rendelet, majd az 1945. évi VI. törvény jogilag megszüntette a nagybirtokot, de ezzel együtt az agrárnagyüzemet is likvidálta. Egyfelől földhöz juttattak mintegy 700 ezer családot, ebből 400 ezer újbirtokost, másfelől viszont felszámolták a külkereskedelem és a belső ellátás szempontjából leghatékonyabb üzemtípust, a mezőgazdasági nagyüzemet. (Az egyházaknak, a törvényhatóságoknak és a községeknek annyi engedményt tett a rendelet, hogy birtokaikból 100-100 katasztrális holdat megtarthattak. Viszont gyakran figyelmen kívül hagyták azt a jogi lehetőséget, hogy a gazdagparaszti birtok 200 holdig az eredeti tulajdonosnál maradhatott volna.) Az állami minta-, tan- és kísérleti gazdaságok összesen 51 079 katasztrális hold új területet kaptak, de a termelés szempontjából kívánatos üzemméretet így sem érték el (vö. 2.9.3.2. ponttal). A rentábilis nagyüzemek szétrombolása komoly mértékben hozzájárult a következő évek ellátási nehézségeihez, azaz előkészítette az utat mind az életképtelen, mind a jól gazdálkodó kisbirtokok erőszakos szocialista szövetkezetesítéséhez.

2.9.2. A mezőgazdaság egyéb polgári szerveződései

2.9.2.1. SZÖVETKEZETEK

A szövetkezet fogalmát a magyar törvényhozásba az 1875: XXXVII. te., a kereskedelmi törvény 223-257. §-ai vezették be, osztrák mintára. A legalizálást a gyakorlatban már 1845-től (előbb nemzetiségi, 1865-től magyarlakta felvidéki, erdélyi és belső-magyarországi) hitelszövetkezetek alakulása előzte meg, bár falusi elterjedésükhöz a végső impulzust az olcsó amerikai és orosz búza behozatala miatti válság adta. A fenti törvény szerint a meghatározatlan számú tagok társaságai hitelszövetkezetek, nyersanyagbeszerző, tároló vagy termelő, továbbá fogyasztási egyletek, végül lakásépítő és kölcsönös biztosítótársaságok lehettek. Nyugat-Európában a szövetkezetek közös jellemzője volt az alulról felfelé való kiépülés, tagjaik egyenlő szavazati joga, függetlenül a jegyzett üzletrészek számától. Magyarországon a szövetkezetek alapítása legtöbbször felülről ment végbe, és a befizetett üzletrészekkel arányos szavazás biztosította az állam befolyását. Az 1898-ban létesült Hangya Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezetben is a központ játszotta az irányító szerepet, egyrészt mint nagykereskedelmi cég, másrészt mint a vidéki tagszövetkezetek szervezője. 1895-ben vette kezdetét a tej szövetkezeti mozgalom. 1899-ben alakult meg a Gazdák Biztosító Szövetkezete, amely jelentős társasággá nőtte ki magát. Leglátványosabban a hitel- és Hangya-szövetkezetek számadatai nőttek 1913-ig, és fő eredményük az volt, hogy sikerült leküzdeniük a kamat-, illetve áruuzsorát.

1919 és 1945 között a magyar szövetkezeti mozgalom negatív vonásai erősödtek: az állami tőke szövetkezeti központokban játszott szerepe korrumpálta őket,