Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története
218 ■ 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története vált az új fajták behozatala és az istállózás elterjedése. A filoxérajárvány nagy pusztítása után elkezdődött a szőlőterületek átalakítása. Amelyik birtok megmaradt a gabonatermesztésnél, annak jelentősen csökkentek a jövedelmei, ami a földtulajdonlás presztízsvesztését is maga után vonta. Azok a nagybirtokosok, akik tőkehiány folytán nem voltak képesek az intenzív gazdálkodás irányába mutató változtatásokra, uradalmi területeik nagyobb hányadát tőkés bérletbe adták, ami legalább biztos pénzbevételt jelentett. így a csákvári Esterházy-uradalomnak az 1900 körül művelésre alkalmas 33 ezer holdjából 30 ezren bérlők gazdálkodtak. A bérgazdaságok egyébként betagozódtak az uradalom üzemszervezetébe, hiszen felügyeletet a gazdatisztek gyakoroltak felettük, és az árendált területekkel kapcsolatos minden fontos kérdésben végső soron a földbirtokos döntött. A polgári korszak uradalmi igazgatása több tekintetben eltért az 1848 előttitől. Egyszerűbbé vált abból a szempontból, hogy a gazdatiszteknek már nem kellett foglalkozniuk a jobbágy- és zsellértelkekből származó robottal, a termény- és pénzjáradékokkal, hanem csak a tisztán földesúri birtokokkal, akár saját kezelésben műveltették, akár bérletbe adták azokat. Ellenben ezek jövedelmezővé tételéhez a korábbinál sokkal szélesebb (agrárgazdasági, kereskedelmi, pénzügytani, adó- és biztosításügyi stb.) látókörrel rendelkező felsőszintű irányítókra, továbbá egyes részterületekre kiképzett alkalmazottakra volt szükség: az eddig ismert jogászokon, mérnökökön kívül állatorvosokra, immár iskolázott vincellérekre, erdőüzem- terveket készítő erdészekre, gyümölcs- és zöldségkertészekre, tehenészekre, gépészekre és nem utolsósorban pénzügyi szakemberekre, könyvelőkre. Nem véletlen, hogy a XIX. század végére a birtokkormányzati főtisztek neve is megváltozott, az egyes birtokrészek vezetőit ekkortól már intézőnek titulálták, némely központban még főintézőség is működött (például a kalocsai érseki uradalomban), a Batthyány család grófi ága pedig főtitkári hivatalt szervezett. A számvevőségek és a pénztárak megmaradtak, de ha előbb nem, akkor ez időben központosították őket. Az uradalmi gazdálkodás minőségi fejlődését leginkább az szemléltette, hogy a paraszti gazdaság ekkor már szinte minden lényeges közgazdasági mutatóban elmaradt tőle. Az 1920-1938 közti korszakban a magyar nagybirtokrendszer kifejezetten rossz politikai és gazdasági viszonyok közé került, amit nem a szerény mértékű ún. Nagyatádi-féle földreform okozott. A trianoni békeszerződéssel az utódállamokhoz került uradalmakat (Ausztria kivételével) vagy kisajátították, vagy földosztásra vették igénybe; több arisztokratacsalád (Esterházy hercegek, Károlyiak, Széchényiek, Zichyek stb.) birtokállománya harmadára-negyedére csökkent, és 1925-ben a 20 legnagyobb birtokos között már 11 egyházi uradalom volt az országban. A Monarchia egységes piaca darabokra hullott, és az utódállamok kölcsönösen magas vámfalakat emeltek egymással szemben, ami a maradék Magyarországra nézve főként az agrárkivitelt korlátozta, végül tartós agrárdepresszióhoz vezetett, amit a világgazdasági válság csak súlyosbított. A megoldhatatlannak látszó nehézségek miatt számos uradalom került eladásra, illetve ellentétes irányból nézve: kereskedők, gyáriparosok, bankok jelentős földtulajdonokat vagy bérleti gazdaságokat alakítottak ki.
