Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

2.9. Gazdasági szervek a XVIII. századtól napjainkig ■ 213

sok ellenőrzése eleinte a prefektusra, az alárendelt tiszteké az uradalmi tiszttartóra tartozott, a XVII. század második felétől - kamarai mintára - már mind több nagybirtokon meghonosodott a külön számvevő vagy ellenőr (rationum exactor seu revisor) tisztsége. A szántóföldi termelvények és termékeik kezelésére, valamint nyilvántartására kasznárt (frumentarius), a borral kapcsolatban ugyanezért külön kulcsárt (claviger) alkalmaztak. A földesúri udvar élelmezéséért a konyhasáfár (Schaffer, dis- pensator) volt felelős. A mezei és állattartó majorsági munkákat közvetlenül ispánok vagy majorgazdák, az erdészetieket erdőispánok vagy erdészek-vadászok, az allodiális szőlészeteket vincellérek irányították. A XVIII. században bővült az uradalmi szak- alkalmazottak köre: a jogügyletek területén előbb ügyvédi és ügyészi feladatokat egyaránt ellátó fiskálist, vicefiskálist, később még jogügy igazgatót (jurium causarum director), a földmérési teendőkre ún. geometrát, mindemellett külön főkertészt, erdőmestert vagy fővadászt, istállómestert és ménesgazdát, építésügyi felügyelőt, kastélygondnokot, kereskedő ágenseket, levéltárnokot foglalkoztattak. E magasabb tiszti (officialis) rangúaknak voltak alárendelve a fizikai munkát végző gazdasági beosztottak (oeconomici, allodiales): hajdúk, csőszök, béresek, gulyások, bivalyosok, kanászok, juhászok, lovászok, méhészek, fejősök, majorosnék. A nagybirtokosok legtöbbször a helyi önkormányzatok (falvak, hegyközségek) vezetőit is igyekeztek betagolni az uradalmi igazgatási rendszerbe: községi bírót, hegybírót vagy hegymestert csak a földesúri jelöltek közül választhattak.

A birtokkormányzat új jelensége volt a XVIII. században az egyedi szervek szak- szerűségének erősödése mellett azok hivatalszerűvé válása: a több uradalmat irányító centrumokban kialakultak a prefektusi, jószágigazgatói intézménynek (a herceg Esterházyaknál a régensi hivatalnak, a herceg Batthyányaknál és a Festeticseknél az igazgatóságnak, azaz directoratusnak) alárendelt központi számvevőhivatalok, főpénztárak, földmérnöki, építési, jogügyi hivatalok intézményei. A nagy birtokkomplexumokat gyakran több uradalomból álló kerületekre (districtusok), máskor felügyelőségekre (inspectorátusok) tagolták, és ilyen esetben ezeken a szinteken is működhettek számvevőségek, pénztárak, erdészeti, szőlészeti és más alközpontok. A hagyományos alapegység azonban az uradalom maradt, ahol a tiszttartóság, számtartóság, kasznárság stb. néven működő irányító hivatalok jelentették a szakszerű írásbeli ügyintézést.

A nagybirtok XVIII. századi igazgatásának legfeltűnőbb ismérve a testületi irányítás megjelenése volt. Hitbizományok, illetve más oknál fogva közös birtoklású uradalmak legfőbb döntéshozó szerve az ún. családülés volt, amelynek hatásköre az ingatlanvagyonok kezelésére, a jövedelmek behajtására, az igazgatásra, a költségek számbavételére, a peres ügyek vitelére, a családi birtokon belüli bíráskodásra és a levéltár fenntartására terjedt ki. A közös családi jog- és pénzügyek miatt a családüléseken jelentős szerepe volt a jogügyigazgatónak és a főpénztárnoknak. A tisztiszék (sedes officialis, sessio oeconomica) a felső szintű, önálló számadással tartozó gazdatisztek szakmai összejövetelét jelentette. Működhetett központi, kerületi-felügyelőségi vagy uradalmi szinten - ez meghatározta elnökét -, foglalkozhatott minden igazgatási, gazdálkodási kérdéssel („elegyes”), de összehívhatták speciális, például szám