Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története
204 ■ 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története lomra került ellenforradalom autokratikus-autoriter kormányzási módszereinek elfogadása volt. Az ezt elutasító liberális demokraták eleve ellenzékbe kerültek. A rendszer lényegéhez tartozott, hogy a végrehajtó hatalom fölébe kerekedett a törvényhozásnak, és a parlamentarizmus több vonatkozásban is formálissá vált. (Vö. a 2.5.3.2. és a 2.5.3.3. pontokkal.) Az 1922-es választások előtt Bethlen István az akkori legnagyobb parlamenti párt, az egyesült kisgazdapárt „meghódításával” és a háború előtti konzervatív erők, illetve az új, feltörekvő jobboldali csoportok egyesítésével létrehozta a Keresztény-Keresztyén Kisgazda-, Földműves- és Polgári Pártot, ismertebb nevén Egységes Pártot (1922-1932). Gömbös Gyula 1932-ben a párt nevét Nemzeti Egység Pártja, majd Teleki Pál 1939-ben Magyar Élet Pártja elnevezésre változtatta. Az egységes konzervatív kormánypárt tehát 1922 februárjától 1944 márciusáig irányította az ország életét, biztos parlamenti többséggel a háta mögött. A mérsékelt (jobboldali, illetve liberális) ellenzék szerepét betöltő fontosabb pártok a következők voltak: a Nemzeti Demokrata Párt (1919-1944), a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt (1926-1937), az Egyesült Keresztény Párt (1937-1944) és a Keresztény Községi Párt (1920-1939). Az 1930-ban alakult Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári (Agrár)Párt paraszti önszerveződés útján jött létre. 1931-től a Horthy-rendszer baloldali ellenzékeként folyamatosan részt vett a törvényhozás munkájában. Az MSZDP 1922-ben 25 mandátumot szerzett, és ettől kezdve 1944-ig valamennyi ciklusban érdemleges parlamenti frakcióval rendelkezett. Az 1930-as évek elejétől jelentek meg a magyar politikai életben a szélsőjobboldali pártok. 1931-től 1936-ig működött (a parlamentbe azonban nem került be) a Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt (kaszáskeresztesek). Jelentősebb politikai szerepre tettek szert a Szálasi Ferenc és Hubay Kálmán által alapított szervezetek (1935-1937-ben a Nemzeti Akarat Pártja, majd a Magyar Nemzetiszocialista Párt, illetve a Nemzetiszocialista Magyar Párt - Hungarista Mozgalom, 1939-től a Nyilaskeresztes Párt, 1942-től a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom). A Nyilaskeresztes Párt az 1939. évi választásokon 31 mandátumot szerzett, és ezzel a második legnagyobb parlamenti párt lett. A második világháború idején jelentős befolyásra tettek szert az „úri fasizmus” pártjai is, például az Imré- dy Béla vezette Magyar Megújulás Pártja. A Horthy-korszak pártjainak többsége a korábbi időszakhoz hasonlóan nem szervezett tömegpárt volt, hanem a parlamenti képviselők körül tömörült „klubpárt”. Ezen próbált változtatni Gömbös Gyula a Nemzeti Egység Pártja átszervezésekor. 1932 végétől megyei pártközpontok épültek ki, a főispánok mellé párttitkárokat neveztek ki. Ok alakították meg a választókerületi, azon belül a helyi pártszervezeteket, állandó párthelyiségekkel. A 20-25 fős pártközpont előírta a rendszeres jelentés- tételt és a kötelező értekezleteket. Gömbös halála után azonban a kormánypárt felhagyott e szervezési szisztémával. Átmenetet képeztek a klubpárt és a szervezett tömegpárt között a keresztény pártok, amelyek közül a keresztényszocialisták a szakszervezeteikre és a katolikus egyesületekre támaszkodó helyi csoportokat is létrehoztak. Hasonlóan jellemezhetjük a kisgazdapárt működését is, amelynek voltak helyi és regionális pártszervezetei, továbbá központi pártklubja és székháza. Az
