Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

szervezetek küldötteinek részvételével. Ott választották meg a központi vezetést, részben főhivatású tisztségviselőket. A pártnak volt szervezeti szabályzata, szervezet- és tagnyilvántartása, tagkönyve és havi tagdíja. Ez utóbbi ellenében minden tag megkapta a párt hivatalos lapját, a Népszavát. A párt a XX. század elején már jelentős politikai tényező volt, és egy demokratikusabb választási rendszerben feltétlenül esélye lett volna arra, hogy - nyugat-európai társaihoz hasonlóan - képviselőket juttasson a parlamentbe. (A dualizmus időszakában a választójogosultaknak az összlakossághoz viszonyított aránya mindvégig 6-8% között mozgott.)

1918-ban a kormányzati hatalmat három párt - az MSZDP, a Polgári Radikális Párt és a Károlyi-párt - koalíciója vette kezébe. Rövidesen számolniuk kellett azonban egyrészt a baloldali radikalizmust képviselő Kommunisták Magyarországi Pártjával, másrészt a keresztény, nemzeti és polgári értékrendhez ragaszkodó, új típusú forradalomellenes erőkkel. Idetartozott a fent említett két keresztény párt egyesülésével 1919 januárjában megalakult Keresztényszociális Néppárt és az egyidejűleg létrejött paraszti-földbirtokosi tömörülés, az Országos Kisgazda és Földműves Párt. Ezeket az új ellenforradalmi pártokat frissiben keletkezett (fentebb említett) tömegszervezetek (MOVE, ÉME) támogatták, és ugyanúgy, mint az MSZDP és a szakszervezetek, jelentős tömegek mozgósítására voltak képesek. 1919 februárjában jött létre Bethlen István vezetésével a háború előtti konzervatív politikusok egy részét összefogó Nemzeti Egyesülés Pártja.

1919. március 21-én az MSZDP magáévá tette a kommunisták programját, és kikiáltották a Tanácsköztársaságot. A két munkáspárt egyesüléséből jött létre nálunk az első „állampárt”, a Magyarországi Szocialista Párt. A többi pártot és egyesületet feloszlatták, a parlamentarizmust a Tanácsok Országos Gyűlése helyettesítette, a végrehajtó hatalmat - a proletárdiktatúrát - a párt nevében a Forradalmi Kormányzótanács gyakorolta.

A Horthy-korszakra a politikai ideológiák, pártok és programok sokszínűsége volt a jellemző. Ezek egymás mellett éltek, egymással harcoltak, a pártok szinte követhetetlenül osztódtak vagy fuzionáltak. Ez részben a választójog nagyarányú kiterjesztésével függött össze. 1920-ban általános egyenlő és titkos választójog volt érvényben, és a korábbi 6-8%-kal szemben az összlakosság 40%-a rendelkezett szavazati joggal. De 1922 és 1939 között is 30% körül volt a választójogosultak aránya. A pártoknak tehát a korábbinál sokkal összetettebb választóközönséggel kellett „kommunikálniuk”.

Az 1920-as választások eredménye felvetette a nemzeti-keresztényszocialista és a paraszti-középbirtokosi-polgári tömörülések közötti politikai váltógazdálkodás lehetőségét. Ugyanis a két kisgazdapárt (Nagyatádi Szabó István Országos Kisgazda- és Földmíves Pártja, illetve a Rubinek Gyula által vezetett Keresztény Földmíves és Kisgazda Párt) 111 mandátumot (53%) szerzett a keresztény pártok (a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja és a Keresztény Szociális Gazdasági Párt) 84 mandátumával (40%) szemben. Ilyen váltógazdálkodás azonban az 1919 után kialakuló politikai rendszerben elképzelhetetlen volt, miután a kormányképesség eszmei feltétele a keresztény-nemzeti ideológia, politikai gyakorlati feltétele pedig a hata2.8. Társadalmi és egyéb nem gazdasági szervezetek a XIX. századtól napjainkig ■ 203