Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története
192 ■ 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története tartótanács által kért adatszolgáltatás teljesítését. így ebből az időszakból megbízható nyilvántartással nem rendelkezünk. A reformkorban a mai országterületen nagyjából 180-200 egyesületnek tekinthető szervezet jött létre. A legnevezetesebbek a Pesti (később Nemzeti) Kaszinó (1827-1945), az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE, 1835-1945), az Országos Iparegyesület (1841-1945), a Magyar Lovaregylet (1830-as évektől), a Budapesti Királyi Orvosegyesület (1837-1945), a Pest-budai Hangászegyesület (1836- 1851), a Királyi Magyar Természettudományi Társulat (1841-1953), a Budai, illetve a Pesti Jótékony Női Egylet (1817-1944), az Első Aradi Önkénytes Polgári Tűzoltókar (1835-1918) voltak. E példákból látható, hogy már ekkor kialakultak az egyesületek főbb típusai, a társas együttlétet szolgáló kaszinóktól és olvasóköröktől a gazdasági, kulturális és sportcélt szolgáló egyesületeken keresztül a karitatív és közhasznú tevékenységet folytató szervezetekig. A polgári forradalom idején az egyesületi élet is megélénkült. A neoabszolutizmus korszakában az 1852. november 26-án kibocsátott császári pátens szabályozta az egyesületek alakítását és működését. Eszerint az egyesületek létrehozásának vagy újjáalakulásának engedélyezése az uralkodó kizárólagos joga maradt, amit a bécsi Belügyminisztérium útján gyakorolt. A nyomasztó politikai és közéleti viszonyok között az egyesületi élet lehanyatlott, de nem szűnt meg teljesen. Néhány kaszinó, olvasókör, fontos kulturális és jótékonysági egyesület mellett elsősorban az egyházakhoz kötődők működtek tovább. Az 1860-as években az alkotmányos mozgalmakkal az egyesületek tevékenysége ismét megélénkült, és az egyre színesebbé és bátrabbá váló sajtó mellett az egyesületekben teret nyerő polgári nyilvánosságnak volt a legnagyobb szerepe abban, hogy a lakosságot felkészítette a kiegyezés gondolatának elfogadására. A dualizmus korában az egyesülési jog gyakorlásáról nem született törvény. 1867 után az egyesületek felügyelete a magyar belügyminiszter hatáskörébe került, aki az egyesületek ellenőrzése tárgyában kiadott 1394/1873. BM elnöki körrendeletében hangsúlyozta, hogy az egyesületek a közéletre „kiváló befolyást gyakorolnak”. A rendelet azonban a „működéssel való visszaélés” veszélyeire is felhívta a helyi hatóságok figyelmét, és feladatukká tette ennek megakadályozását és az államérdek megóvását. A következő években kiadott további rendelkezések eredményeként kialakult az egyesületekkel kapcsolatos hatósági munka egységes rendszere. Az ekkor már százával létrejövő szervezetek csak a belügyminiszter által jóváhagyott alapszabály birtokában kezdhették meg működésüket. Az alapszabályt a szervezők állították össze, többnyire központilag kiadott minták alapján. Az alapszabály a következőket tartalmazta: az egyesület, kör, kaszinó stb. neve, működési helye, pecsétje, célja, tevékenységének tartalma és formája, a tagsági viszony feltételei, a tagdíjak, a vezető szervek neve és jogosítványai, a szervezeti felépítés, az egyesület által működtetett könyvtár, sportlétesítmény használatának feltételei, végül rendelkezések az egyesület esetleges feloszlására vagy feloszlatására. Az alakuló közgyűlés által elfogadott alapszabályt a helyi és vármegyei hatóságok útján terjesztették fel a belügyminiszterhez, aki azt, ha politikai vagy egyéb kifogása nem
