Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

volt, általában jóváhagyási záradékkal látta el. A Belügyminisztérium irattárában ezeket az alapszabályokat és az engedélyezéssel, valamint a későbbi ellenőrzéssel, esetleges feloszlatással kapcsolatos iratokat külön tételbe rendezve kezelték. Egyes időszakokból ún. nyilvántartó lapok is fennmaradtak. A vármegye alispánja ugyanakkor köteles volt ún. egyleti nyilvántartó könyvet vezetni a hatósága területén létesült civil szervezetekről, továbbá a ténylegesen működőkről félévenként statisztikai kimutatást küldeni a belügyminiszterhez. Végül ugyancsak az alispán feladata volt, hogy hatósági közegei útján a körök, egyesületek alapszabályszerű működését rendszeresen ellenőrizze. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy a belügyminiszter általános főfelügyeleti joga mellett az egyesületek szakmai tevékenységének ellenőrzése és segítése, segélyezése a különböző szakminisztériumok feladata volt. Egyes közhasznú tevékenységet folytató egyesületeket tehát szoros szálak fűztek a Vallás- és Közoktatásügyi, a Földművelés-, az Ipari és Kereskedelemügyi stb. Minisztériumhoz is.

Az egyesületek évente közgyűlést tartottak, ahol elnököt, alelnököt, pénztárost és jegyzőt, illetve a tevékenység jellegétől függően esetleg további tisztségviselőket választottak. A tagokról, a bevételekről és kiadásokról nyilvántartást vezettek. A szervezetek többségének fő bevételi forrása a tagdíj, illetve a pártoló tagok befizetése volt. Ebből fedezték az egyleti helyiség bérleti díját, fenntartási költségeit, a lapok előfizetését és a rendezvényekkel kapcsolatos kiadásokat. Az egyesületek viszonylag széles köre részesült kormányzati, illetve megyei vagy városi-községi anyagi támogatásban. Ilyenek voltak mindenekelőtt a korszerűbb gazdálkodási kultúra terjesztésére alakult gazdasági egyesületek, a karitatív szervezetek, a tűzoltó-, mentő- stb. társulatok, végül az iskolákat, könyvtárakat, múzeumokat is fenntartó közművelődési és tudományos egyesületek, illetve szakmai szervezetek, ha tevékenységük iránya és szellemisége a kormányzat politikai elvárásainak megfelelt.

A dualizmus korában a civil társadalom önszerveződése révén számtalan új szervezet jött létre, és az állami ellenőrzés, befolyásolás ellenére - különösen a városokban - viszonylag kiterjedt és szabad egyesületi élet folyt. 1878-ban 1100 helységben mintegy 4000 társaskört, humanisztikus, közművelődési, gazdászati és „nyerészkedési” egyesületet tartottak nyilván, együttesen 6-700 ezer taggal. A következő évtizedekben ez a szám - részben az ipari és mezőgazdasági munkásság, valamint a nemzetiségi lakosság szervezkedése miatt - tovább emelkedett. Az 1890-es évektől az első világháborúig terjedő két évtizedben több mint 11 ezer egyesület nyújtotta be alapszabályait jóváhagyásra a Belügyminisztériumhoz, igaz, jelentős részük néhány éves működés után feloszlott vagy csendesen kimúlt. Hogy ez így történt, abban a politikai jellegű szerveződések, különösen a nemzetiségi és az osztályalapon létrejött egyletek esetében a hatósági önkénynek, az állandó zaklatásoknak is szerepe volt. Ennek ellenére az első világháború előtti másfél évtizedben a nemzetiségi és a munkásszervezetek is megerősödtek, nagy számban és viszonylag szabadon tevékenykedtek. 1912-től, a háborúra való készülés következtében az állam egyre erőteljesebben korlátozta az egyesületek működését. 1914-ben rendelettel tiltották meg újak alapítását. A korlátozásoktól függetlenül is sok egye2.8. Társadalmi és egyéb nem gazdasági szervezetek a XIX. századtól napjainkig ■ 193