Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története
158 ■ 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története levéltári anyagának jelentékeny hányadát teszi ki - szükségszerűen erősítette a hatóságok operatív irányítását. A központi állami akarat kiterjesztésének célkitűzése nemcsak a gazdaságirányítást jellemezte, hanem az állami-társadalmi élet minden területét is. Oktatásügyben a centralizáció az iskolák államosításával kezdődött, majd elvezetett az uniformizált tananyagot, eszmerendszert és pedagógiai gyakorlatot megvalósító iskolarendszer megteremtéséhez. Ugyanez érvényesült a kulturális és egészség- ügyi intézményhálózatban, a szociálpolitikában és a társadalombiztosításban is, bár a közvetlen állami beavatkozásnak leginkább még e területeken voltak pozitív eredményei. Mindenesetre a központi államigazgatás nagyarányú és többszöri átszervezésére elsősorban azért került sor, mert az így felduzzasztott állami feladatokhoz keresték a megfelelő szervezeti kereteket. 1957-től, de inkább csak 1968-tól - a gazdaságirányítás reformjával összefüggésben - valamelyest módosult az államigazgatás feladatáról alkotott felfogás. 1968 után megszűnt a merev, többfordulós tervkészítési metódus; az Országos Tervhivatalba ekkor már nem kellett beküldeni az egyedi terveket, mert a Tervhivatal feladata az operatív irányítás helyett egyre inkább a gazdasági elemzések elvégzése, a távlati tervek megalapozása és elkészítése lett. De mivel a politikai rendszer lényege nem változott, az államigazgatás gyökeres megújulására és átalakulására sem került sor. Az 1950-es évekhez képest ugyan lényegesen nőtt a megyei és helyi tanácsok, illetve a vállalatok, szövetkezetek önállósága, de korántsem olyan mértékben, hogy valódi önkormányzatok vagy autonóm piacgazdasági viszonyok formálódtak volna ki. 2.6.33. A MINISZTÉRIUMOK MŰKÖDÉSE, FELADATKÖRE A minisztériumok (és az országos hatáskörű szervek; lásd a 2.63.4. pont alatt) a központi államigazgatási ügyeknek csak egy-egy meghatározott csoportját irányították. Az élükön álló miniszterek rendeleteket alkothattak, utasításokat adhattak ki, és tagjai voltak a Minisztertanácsnak. Vezették az államigazgatásnak hozzájuk tartozó ágát, irányították az alájuk rendelt vállalatokat és intézményeket, állami felügyeletet gyakoroltak a hatáskörükbe utalt „társadalmi szervezetek” és szövetkezetek felett. Minisztérium létesítése, illetve miniszter kinevezése az Országgyűlés, illetve az Elnöki Tanács hatáskörébe tartozott, ami kifejezte az államigazgatási szervek hierarchiájában elfoglalt helyüket. A miniszter egyszemélyi felelős vezető volt, a minisztériumhoz tartozó összes hatáskör őt illette. De ezek közül egyre többet ruházott át a miniszterhelyettesekre, illetve az 1968. évi 5. sz. tvr. által létesített államtitkári tisztség viselőjére, olykor egyes főosztályvezetőkre. így a tényleges miniszteri (egyszemélyi) felelősség egyre kevésbé érvényesült. Megkülönböztettek ágazati és funkcionális minisztériumokat (illetve országos hatáskörű szerveket). Az ágazati főhatóságok olyan ügyekkel foglalkoztak, amelyek a termelés közvetlen irányítására vagy valamilyen szükséglet kielégítésének szervezé-
