Domanovszky Sándor: József nádor iratai III. 1807-1809. (Budapest, 1935)

Előszó

ELŐSZÓ. Hosszú idő, több mint öt esztendővel az előző kötet meg­jelenése után végre közreadhatom József nádor iratai"-nak harmadik kötetét. Amikor tíz évvel ezelőtt az első kötet elő­szavát írtam, az volt a terv, hogy a nádor kormányzásának első szakára vonatkozó iratok az 1812. évig három kötetben fognak napvilágot látni. Az 1805. és 1809-i naplók nagy terjedelme s a napóleoni korszak éveinek nagy gazdagsága döntő jelentőségű írásokban azonban e ponton változtatást parancsoltak. Ez iratok nélkül azt a küzdelmet, amelyet a nádor különösen 1807 óta az alkotmányos élet fenntartásáért olyan megfeszített erővel vívott, nem lehetne kellően megítélni. így az 1809-i háborús idők aktáitól az 1812-i országgyűlés berekesztéséig terjedő írások közreadására és ezek keretében különösen a pénzügyi kérdés megvilágítására még egy kötetre lesz szükség. Ezzel lezárulna az első, a nádor tevékenysége szempontjából leg­aktívabb és legérdekesebb korszak. Az eddig közrebocsájtott anyag könnyebb felhasználása és megítélése érdekében azonban az a szándékom, hogy még e kötet iratanyagának sajtó alá készítése közben elkészítem a bevezető kötetet, a nádor kor­mányzásának méltatását 1812-ig. Ebben a kötetben az olvasó az 1807-i országgyűlés végső szakától 1809-ig terjedő anyagot kapja kézhez. Az 1809-i akták­nak a hadi állapot beálltától számított része azonban már a következő kötetre maradt, mert egyrészt így könnyebb a napló­nak s a benne említett iratoknak összehasonlítása, másrészt, mert az 1809-i napló nagy terjedelme nem engedte volna meg a már amúgy is nagyon testessé vált kötet további megnyújtását. A kötet megjelenésének nehézségei nagyrészt szintén a napló­val függenek össze. Egyes szavainak, különösen neveknek kibetűzése, személyek és helyek meghatározása és a nádor kezén átfutó iratok összevetése a naplóval nagyon fáradságos és hosz­szadalmas munka volt. m

Next

/
Thumbnails
Contents