Domanovszky Sándor: József nádor iratai III. 1807-1809. (Budapest, 1935)

Előszó

VT A kiadás elvei természetesen nem változtak. A tájékozta­tást ezekről megtalálja a szíves olvasó az első kötet előszavában. A publikált anyag javarészének másolatai még a kutatás megindulásának idejében készültek s azoknak, akik akkor ebben a munkában segítségemre voltak, még az első kötetben kifejeztem köszönetemet. Ez az anyag újabban csak kiegészí­tésre szorult, főkép abban az irányban, hogy az egyes ügyek milyen elintézést nyertek, vagy hogy a nádor működését az udvarban hogyan ítélték meg. E részben hálás köszönetemet kell kifejeznem a bécsi áll. levéltár nagyérdemű igazgatójának, dr. Bittner Lajos úrnak és aligazgatójának, dr. Oross Lothár professzor úrnak. Hasonló köszönettel tartozom az Országos Levéltár főigazgatójának, dr. Herzog József úrnak, dr. Kossányi Béla levéltárnok és dr. Fekete Nagy Antal allevéltárnok uraknak a Magyar Hadilevéltárban pedig Markó Árpád alezredes úrnak. Bécsi kutatásaimmal kapcsolatban nagy köszönetre köteleztek dr. Károlyi Árpád államtitkár úr és dr. Angyal Dávid egyetemi tanár úr, mint a bécsi magyar történeti intézet igazgatói, dr. Lábán Antal kollégiumi igazgató úr, dr. Jánossy Dénes osztály­tanácsos és dr. Paulinyi Oszkár allevéltárnok urak, a bécsi levél­tárak mellett működő magyar kormánymegbízottak. Meleg köszönet illeti A. Deprèaux urat, a párisi Fondation Thiers levéltárnokát, aki mint Napóleon korának specialistája, több francia tábornok és törzstiszt személyének meghatározásában volt segítségemre, továbbá dr. Gárdonyi Albert urat, a székes­főváros főlevéltárnokát, dr. Kelényi B. Ottó úr, székesfővárosi könyvtárost, akik pesti vonatkozású adatok megfejtésében segítettek, valamint Sümeghy Dezső urat Sopron megye és Schindler Miklós urat Fehér megye, továbbá Juhász Viktor urat Székesfehérvár város főlevéltárnokát, akik levéltáraikból néhány becses felvilágosítással egészítették ki munkámat. A korrektúraívek olvasásában lekötelező szívességgel segített Gyalókay Jenő ezredes úr. A név- és tárgymutatót feleségem készítette, aki újabb kutató munkámban is nagy segítségemre volt. Fogadják ez úton hálás köszönetemet. Budapest, 1935 március hó. _ 70,7 Domanovszky ISandor.

Next

/
Thumbnails
Contents