Domanovszky Sándor: József nádor iratai II. 1805-1807. (Budapest, 1929)

1807

lasset finden dürften, sich in die Verwaltung der Staatsfinanzen mischen zu wollen, was mit den königl. Rechten Eurer Majestät nicht vereinbarlich wäre". A rendeknek ezt a kívánságát tehát illő módon vissza kell utasítani. Mindazonáltal mégis megfelelő módon meg kell értetni velük a katonai szükséglet nagyságát és azokat a jelentős terheket, amelyeket a többi tartomány visel ezeknek fedezésére és a financiák jövő megjavítására, hogy rá lehessen őket venni a kontribució emelésére és a rendkívüli pénzsegély megszavazására. Szerkesztett tehát a Kreditskomission nevében egy iratot, ami tartalmazza azt, amit a nádorral és az országgyűlés egy választmányával közölni lehetne. Szól az összegről is, amivel az országnak a rendkívüli állami szükségletekhez hozzá kellene járulni. Ez az előadvány foglalkozik a katonai kiadások emelkedésével (fizetések '/s résszel vagy 7:2-vel emelkedtek) és az osztrák tartományok adóterheinek ismertetésével. A magyaroknak is be kell látniok, hogy a monarchia függetlensége csak megfelelő katonai erővel tartható fenn. Ehhez minden alattvalónak ereje szerint hozzá kell járulnia és be kell látni, hogy az általános drágulás a csapatok fenntartásának költségeit is emelte. A magyar csapatok fenntartására a béke beálltával eszközlendő minden takarékosság dacára a költségek emelkedése 2 millió forintot (40°/o) vagy legalább ltya milliót (30°,o) fog kitenni évenként, ami a többi tartományok terhéhez képest még mindig mérsékelt megterhelés. Tekintetbe kell venni azt is, hogy Magyarország a háborútól nem szenvedett és terményeiért az örökös tartományokból jelentékeny Összegeket kapott, alattvalóinak fizetőképessége tehát nőtt. Áttér azután a kamatozó és kamatmentes államadósság törlesztésének kérdésére és ismerteti az 1806 augusztus 20-án kiadott pátenssel az örökös tartományokra rótt enemü terhet, amely mindent egybevéve 155,280.000 frtra rúg. Ezt, valamint a Magyarországon és a Bánságban a posta-, só- és vámilletékek emeléséből előirányzott '20,850.000 frtot és Erdélyből hasonló címen befolyó 1,772.000 frtot egyedül a kamatmentes államadósság törlesztésére, vagyis a bankócédulák apasztására akarták fordítani a német tartomány okban tervezett 75,000.000 frtos kényszerkölcsönnel együtt. Azonban a háború 1806-ban a cseh-morva határon egy semlegességi sereg felállítását követelte meg, ami 104,000.000 frtba került, amiért is a kényszerkölcsönt függőben tartották és az adók emelésével és V^./o-os vagyonadó kiírásával iparkodtak segíteni. Ily körülmények közt a király a magyar rendektől is kívánhat szubszidiuniot, annál is inkább, mert az utolsó országgyűlésen csak inszurrekciót kérhetett, úgy hogy ez csak mintegy a múlt háborúban elmaradt szubszidium pótlása. Némely megyékben különben az inszurrekciót fel sem állították s a szerencsétlen hadiesemények következtében a többi megye is csak rövid ideig viselte ezt a terhet, remélhető tehát, hogy a magyar rendek meg fogják ajánlani a szubszidiumot „zum Behuf der ausserordentlichen sowohl schon verausgabten, als dermal zur Schutzwehre der Monarchie täglich zu verwendenden Beträge". Ennek nagyságát illetőleg alapul lehetne venni, hogy Magyarország a lakosság és a termények szempontjából a monarchiának harmadát alkotja és ha a rendkívüli terheknek egy részét magára venné, épen a felét viselné annak a tehernek, amely az örökös tartományokra hárul. Az örökös tartományok 155 milliót fizetvén, Magyarországra, Erdélyt beszámítva. 77'/a millió esnék (ebből egyötödrész Erdélyre esik, maradna tehát Magyarországra 62 millió). Leszámítva a só-, posta- és vámilleték emeléséből a szűkebb Magyarországon befolyó (5 évre kivetett) 20.850.0U0 frtot, maradna megajánlandó 40,000.000 kerekszámban. Ezzel szemben azonban ki kell emelni, hogy a kontribució-teher Magyarországon sokkal kisebb, mint az örökös tartományok megfelelő terhe, csak 2,058.000 frt, l'/a milliós emelés mellett is csak 3,558.000 frt, holott a német tartományoké 25,000.000 frt. Magyarország a háborúban nem is vesztett semmit, sőt jólétben gyarapodott, úgy hogy „in ganz Europa kein Land mehr bestehe, welches sich in Ansehung seiner begünstigten Lage mit demselben vergleichen könnte, daß ferners