Domanovszky Sándor: József nádor iratai I. 1792-1804. (Budapest, 1925)

1801.

lehet az emelések és a személyzetszaporítás után 2,000.000 frt. Nagybritan­niában az adóbehajtásra — pedig az adóösszeg a magyarországinak kilenc­szerese — 11.468 hivatalnok van alkalmazva, akiknek fizetése azonban a Magyarországban e célra fordított összegnek harmadrésze. Igaz, hogy a viszonyok különbözősége folytán az összehasonlítás nem helytálló, de még ezt figyelembe véve is, a különbség aránytalan. Az adminisztráció ne emésszen többet, mint 4°/o-ot. Ami a sérelmeket illeti, Dalmáciát illetőleg meg kell vizsgálni, hogy . az milyen módon volt egyesítve Magyarországgal és hogy azok közé a terü­letek közé tartozik-e, amelyek a diploma 3. §-a szerint visszacsatolandók. Meg kell vizsgálni, hogy a magyar alkotmány mennyiben válna javára a dalmát városok szabadságainak, erkölcseinek és a kikötők kereskedelmi rendjének. Politikai, jogi és merkantil szempontból kell alaposan meg­vizsgálni, milyen módok közt történhetnék az egyesítés és hogy Dalmáciát Magyarországba teljesen reinkorporálják, avagy csak hozzácsatolják (nur adjungiret werden sollte). Egyetért azzal, hogy egyelőre dilatorikusan intéz­zék el ezt az ügyet, majd azután a két ország javának és igazságának megfelelően. Dicsőségére válik a magyar nemzetnek, hogy a sérelmek közt első­sorban az egyetem és a tanulmányi rend javításának kérdéseit vette föl. Ez utóbbi az egész birodalomnak égető kérdése. A legfontosabb a nép­iskola, amely a lakosság legnagyobb részét van hivatva jó emberekké, munkás és hasznos állampolgárokká nevelni. Megfelelő normális iskolákról, 1 képzett tanítókról kell gondoskodni. Magyarországon ugyan már van tíz anyaiskola, de van rá ok, hogy megfelelő berendezésükben kételkedjenek. A normális iskolában kapjon a jelölt 2—3 évi tanfolyamban kellő képzést a vallástan­ból, a történelemből, a földrajzból, a mező- és erdőgazdaságból, a techno­lógiából, a német és a magyar nyelvből, a szépírásból és a számtanból, hogy ezeket az ismereteket az egész országban általánosan elterjeszthessék. Ne lehessen olyan tanítót alkalmazni, aki ezt a tanfolyamot megfelelően nem végezte. Tanulmányaik alatt ösztöndíjakkal kell őket támogatni és, hogy jobb személyzetet kapjanak, gondoskodni kell jobb ellátásukról. Ilyen cél érdekében az államnak meg kell találnia az eszközöket a szükségesek előteremtésére. A magyar nemzet talán rá volna vehető, hogy erre a célra külön összeget áldozzon s a vallásalap fölöslegei is legjobban ide volnának fordíthatók. „Nicht jede Aufklärung des Volkes ist dem Staate, ist den Unterthanen selbst nützlich, aber ein zweckmäßig geleiteter Volksunterricht ist jederzeit von der wohltätigsten Wirkung für den Staat und das kräftigste Antidot gegen falsche Sitte und Grundsätze verderbende Aufklärung. Nur durch dergleichen allgemeine Normal-Schulen erhält der Staat das Mittel, die Aufklärung einer ganzen Nazion nach seinem Zwecke und zum allge­meinen Besten gehörig zu leiten." Ha jól kiképzik a tanítójelölteket, ha jó ós derék tanítókat alkalmaznak, a tárgyakat ós a tanítási módot jól szabályozzák, akkor ezek az egész országban a parasztok és a polgárság közt elterjesztik a hasznos ismereteket s az emelkedő műveltségnek megadják az állam érdekeinek megfelelő irányt. Az iskolák szervezésére tehát ki kell kérni az udvari tanulmányi bizottság véleményét. A bencésrend visszaállí­tása a király rezervált jogai közé tartozik, ezt tehát az országgyűlés nem tárgyalhatja. Helyesli Kollowrat megjegyzését, hogy a szerzetesrendek vissza­állításától el kellene tekinteni, amikor a meglevőknek sincs kellő pótlásuk. A kereskedés a vámok megfizetése mellett úgyis szabad. A gabona­kivitel korlátozása a viszonyok hatása alatt szükséges volt és a magyar nemzet annál kevésbé panaszkodhatik miatta, mert az árak eddig nem i Normális iskolának nevezték akkor a tankerület központjában felállított azt a népiskolát (az akkori kifejezés szerint nemzeti iskolát), amelyben a rendes négy osztályon kívül még a tanítók kiképzésére szolgáló tanfolyam is állott fenn. Alkalmazták azonban ezt a nevet általánosságban is a népiskolákra.

Next

/
Thumbnails
Contents