Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Az 1807. évi országgyűlés
esetén az 1802-ben megajánlott 12.000 fő helyett 24.000 főt kért. 27 Az április 10-i elaborátum körülbelül ugyanezt tartalmazta, öt pontban határozva meg a teendőket: 1. hadkiegészítés békeidőben, 2. fölemelt háborús létszám, 3. népösszeírás, 4. kapituláció ós 5. inszurrekció. Az első két pontra vonatkozólag lényegében ugyanazt fejtegette, mint a februári előterjesztésben. A népösszeírás félmilliónyi szaporodást mutatott ki, az 1802ben megajánlott 64.000 főnyi állag tehát nem nagy. Az osztrák örökös tartományokkal szemben — szerinte — majdnem mégegyszer annyi lakosra (135 : 70) esik egy katona. Időközben leszállították a létszámot 56.000-re, háború esetére azonban fönn kell tartani azt a lehetőséget, hogy a magyar ezredek 64.000 emberrel indulhassanak meg, s ia kivonulók helyére újabb 12.000 embert kell állítani, ezen fölül pedig a nem kombattáns elemekről is gondoskodni. A bókelétszám tekintetében nem fogadható el többé olyan formula, amely nem vállalja a további kiegészítést záros időn túl. Az uralkodó tárgyalhat ugyan háromévenkint a létszámról, de nem arról, hogy a kiegészítést megadják-e vagy «em. A rendes katonaállítás érdekében tehát szükséges az óvenkinti népösszeírás. Kapituláció nélkül azonban nem bízott a rendes újoncállításban. Hivatkozott különösen arra, hogy 1796ban, amikor az újoncoknak megígérték, hogy háború után hazabocsátják őket, hamarosan 50.000 újoncot kaptak. Akkor megmutatkozott az „indoles gentis". A már életbeléptetett kapitulációé rendszer miatt kapitulánsok mellé újra életfogytiglan szolgálókat állítani már nem lehet; de azok sem tarthatók tovább vissza, akik kapituiációs szolgálatukról írást kaptak. De ha a magyar ezredeknél az évi pótlás 10.000 fő volna, akkor is csak 770 főre esnék egy újonc. Végül az inszurrekció átalakítását csak az osztrák tartalókszázadok mintájára tartotta lehetségesnek, a tartalékosok évi 6 hetes gyakorlatozásával. Ezt meghagyta volna a nádor felügyelete és parancsnoksága alatt, a tartalékszázadok legénységét azonban szervesen bele kívánta illeszteni az ezredekbe. 28 27 Iratok, II. 667—669. 1. 28 Iratok, II. 669—671. 1.