Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

A bizalmatlanság újabb fölszítása

vei minduntalan ismét olyan helyzeteket teremtett, amelyekben sohasem lehetett tudni, nem indulnak-e meg újra az ellenséges­kedések. Károly főherceg hónapokon át haditerveken dolgozott, a francia megrohanás kivédésére, ámbár semmi reménye sem volt arra, hogy megtépett erőivel képes lenne ellenállni. Először azért fenyegetőzött Napóleon, mert Ferenc Würzburgba, amely­lyel Ferdinándot kielégítették, némi kis katonaságot küldött. Alig vonta vissza ezeket, a franciák szabad átvonulást követel­tek osztrák területen át Dalmáciába. Ferenc császár már bele­egyezett volna ebbe is, csak szerződésben nem akarta kötelezni magát, Napóleon azonban kierőszakolta a formális szerződést is. E megalázó tárgyalások után törtónt, hogy Ghiselieri osztrák generális Cattarót — amelyet a béke az olasz királysághoz csa­tolt — átadta az ott megjelent orosz hajóhadnak. Áprilistól augusztusig húzódott el a tárgyalás ebben a kínos ügyben és* ismételten jutott olyan pontra, hogy az ellenségeskedések újra­felvételétől kellett tartani. Ferenc elfogatta Ghiselierit és vizs­gálatot indított ellene, 'de a franciák azt kívánták, hogy Ferenc saját seregeivel űzze ki Cattaróból az oroszokat és hogy zárja el a kikötőt az oroszok ós az angolok elől. Hogy elkerüljék az összeütközést, Károly főherceg tanácsára a császár május 12-én levelet intézett Napóleonhoz. Ennek jó hatása volt és a bécsi udvar tárgyalásba bocsátkozott Pétervárral, amely azonban húzta a döntést, mert Cattarót jó zálognak tekintette a béke­tárgyalások idejére. Pitt halála után, amikor Anglia részéről is. új tárgyalások indultak meg Napóleonnal, Sándor cár haragja csillapulóban volt, ő maga is küldött követet Párizsba s haj­landó volt Cattarót visszaadni. Így Ausztria megmentése érde­kében az orosz követ megegyezett Napóleonnal az átadásról. 1 Abból, hogy Napóleon akkor a húrt különböző ürügyek alatt mindig újra és újra túlfeszítette, világossá vált, hogy Ferenc minden beleszólását a birodalmi ügyekbe lehetetlenné fogja tenni. A birodalmi gyűlést az ő védencei irányították, és Ausztriára a pozsonyi béke után már csak tehertétel volt a*' szentbirodalmi korona, amely csak újabb konfliktusokba vagy 1 A. Beér: Zehn Jahre, 209—233. I; Wertheinier: Ausztria és Magyar­ország a XIX. század első tizedében, II. 137—166. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents