Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

Az 1811-12. évi országgyűlés

bizonyítja, hogy a királyi kívánságok megadásáról a rendek csak azzal a föltétellel voltak hajlandók tanácskozni, ha a kormány­zást felelős miniszterekre bízzák és a diéta betekintést nyer az államháztartás kiadásaiba. 111 Az állami gazdálkodást kemény bírálatban részesítették, miközben egyes szónokaik lehetetlen ki­jelentéseket kockáztattak meg, különösen a magyar bányákból évente Bécsbe szállított nemesérc nagyságáról. 02 Azt a gondo­latot vetették föl, hogyha Magyarország maga kezelné a korona­javakat, a kamarai ós az alapítványi jószágokat, sokkal nagyobb hasznot tudna rajtuk elérni. Azt ajánlották tehát, hogy a rendek 32 évre vegyék bérbe e jövedelmeket s igazgatásukra külön nem­zeti szervet alkossanak. Ilyen módon remélték előteremteni azt az összeget, amelyet a király tőlük adóban követelt. Ennek a tervnek azonban akadtak ellenzői is: az árvái követ, az eszter­gomi káptalan kiküldöttje, sőt Lukáosy, a különben elég hangos trencséni követ is. Erre a nem várt nézeteltérésre az alapítványi javak adtak okot, amelyeket szintén bérbe kívántak venni. Ez azonban azt az aggodalmat keltette, hogy rendeltetésüktől el­vonnák őket. Így kerekedett felül még a kerületi ülésekben az a nézet, hogy a királyi jövedelmek bérbevétele a királyt sérthetné. Vay tehát azzal a közvetítő indítvánnyal állította helyre az egyetértést, kérjék a királytól a közjavak célszerűbb igazgatását, a kiadások és bevételek, valamint a Magyarországot terhelő adósságok rendes kimutatását ós a nemesérc kivitelének eltil­tását, A nagy felháborodás után, amellyel a bizottsági jelentést fogadták, pénzügyi szempontból meglepően kedvező fordulat volt, hogy hajlandóság mutatkozott egy 50 milliós alap létesítésére, és hogy állami bankot akartak alapítani. Dessewffyék a nemzeti bank helyett egy közös bankot tartottak megfelelőbbnek, amely az egész monarchia pénzkibocsátását egységesen vette volna át. 93 Az ilyen önállósági kísérletek ellen azonban Hager báró a konfidensek jelentései kapcsán kemény harcot indított a császár­91 Wertheimer: Az 1811112. országgyűlés, 111—112. 1. 02 Máriássy mondta, hogy havonkint 2 millió értéket visz-nek ki. Hager okt. 26. Wallis nov. 1. Kab. A. 1864/1811. 9:1 Wertheimer id. mű, 112—114. 1.; Diarium 1811., 119—252. 1.; Actn 1811., 61—119. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents