Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

Az 1811-12. évi országgyűlés

Csak felsőbüki Nagy Pál maradt ki, akit Sopronban Esterházy herceg kibuktatott, hogy kegyvesztésót megyéje közgyűlésének állásfoglalása miatt a devalvációval szemben ellensúlyozza. 3 ' 2 Elmaradt azonban az udvar két buzgó támogatója, Rhédey Lajos és Lónyay Gábor. Hogy a nádor nem iparkodott a választásokat befolyásolni, már abból is kitűnt, hogy Pest megye Szentkirályit és Péchyt választotta meg. A nemességet ez alkalommal általá­ban nehéz volt fékezni. Szabolcs pl. mindkét jelöltjét a főispán akarata ellen, az ő jelöltjeinek megbuktatásával választotta. 33 De ezek a választások nemcsak a megyei nemesség gondolkozásá­nak feleltek meg. Schedius Lajos egyetemi tanár, az udvarnak kedvelt embere is úgy nyilatkozott, hogy ,,a legokosabb és a leg­mélyebb belátású, de egyben a legbátrabb és legszilárdabb" fér­fiak küldettek a diétára. 34 Schedius példája is bizonyítja, hogy mily sötét gondokkal és elhatározással nézett a közönség a kü­szöbön álló országgyűlés elé. Ezek az aggodalmak az aulikus polgárt sem kerülték el, különben Schedius nem figyelmeztette volna Hager bárót már 1810 őszén, mily kevéssé tartja tanácsos­nak, hogy épp akkor, amikor olyan nagy áldozatot követelnek az országtól, „még csak távolról is olyan szándékot sejtessenek, mintha az udvar az alkotmány megváltoztatására gondolna." 35 Ez az atra cura volt az a háttér, amely a Pozsonyban gyülekező követeket olyan éles politikai profilban emelte ki. Wallis azon­ban Schedius szavaiból is reményt merített; ha ez igaz — írta —, akkor kemény küzdelem fog kifejlődni, „amelynek kimenetele az állami igazgatásra így vagy amúgy — mint remélem — kedvező lesz". 36 Az összecsapás tehát mindkét félnek eltökélt szándéka volt, Legkevósbbé volt még elhatározva Ferenc császár, de annál hatá­rozottabb volt környezetének az akarata, Hageré és Wallisé, akik döntő pillanatokban Metternichre is számíthattak. Az előbbi 32 Kab. Arch. 1811 :970., 1064., 1067., 1580., 1763. és 1776., Iratok, IV. 99. sz.; Wertheimer: Az 1811112. országgyűlés. 27—31. 1. 33 Wertheimer id. mű, 55. 1. ">* AVertheimer id. mű, 36. 1. 35 TJ. ott, 33. 1. 38 Kab. A. 1826/1811. „darui wird sich ein schwerer Kampf ontwickek, dessen Ausgang auf eine oder die andere Art für die Staatsverwaltung, wie ich hoffe, glücklich ausfallen wird."

Next

/
Thumbnails
Contents