Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
A bizalmatlanság újabb fölszítása
akinek 100 arany jutalmat ígért ezért, megszerzi a lengyel papírjait. A 7000 forint erre a célra kell neki. Hírt adott még arról, hogy Fournier-t Chotin és Óbor ovo közt lelőtték, hogy az emisszáriusoknak most már csak egy csekély része maradt vissza Besszarábia északi részében az oroszok megfigyelésére, míg a többiek Nagy-Lengyelországba és Szerbiába mennek, ahonnan később majd valószínűleg ismét visszatérnek Magyarországba. 96 Ez a jelentés azonban már nem segített Markovichon, ámbár december 5-én Sumeraw egy újabb csomagot küldött be tőle, amelyben a Jarzynskitől szerzett iratok voltak: öt francia levél jelentéktelen tartalommal, csupa általánosság, ós egy sifres irat, valószínűleg orosz vagy lengyel nyelven, amelynek megfejtéséhez semmiféle kulcs sem állott rendelkezésre. Baldacci úgy ítélt, hogy Markovich nagyon fölcsigázta a várakozást túlzott híreivel, csakhogy sok pénzt kapjon. Ennek következtében továbbra is visszahívását kívánta, amit a király december 11-én el is rendelt. 97 Valami része lehetett ebben annak a jelentésnek is, amely időközben Wurmsertől jött, hogy az oroszok november 26-án megszállták a török Chotin várát, és hogy Markovich Jarzynski szolgájának segítségével a sebesült Fournier-t el akarja nekik árulni. 98 Az összeesküvés nagy garral megindított ügye ezzel véget ért. Az ítéletet fölötte ugyanaz a Baldacci mondotta ki, aki augusztus havában annyira erőszakoltan nagy esetet akart csinálni belőle. Amikor később Carlovitz visszahívását javasolta, indokai közt felemlítette, hogy fehér asztal melletti beszélgetésekre Magyarországon nem lehet különösebb súlyt vetni, mert a fehér asztal mellett többnyire nagyon szabad hang uralkodik és a szélsőséges kijelentések sokszor nem egyebek, mint rosszul alkalmazott tréfa vagy feltűnési viszketeg, vagy esetleg csak a bor hatása. Beismerte, hogy fölötte veszedelmes valakivel szemben a rossz szellem gyanúját ébreszteni, ha nem adják meg egyben az okokat, amelyekre a gyanú alapítható. 99 96 Kab. A. 1469/1806. 97 Kab. A. 1563/1806. 98 Kab. A. 1576/1806. 99 Kab. A. 1578/1806.