Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Az 1811-12. évi országgyűlés
WALLIS A NÁDOR JAVASLATA ELLEN. 401 lományokra erős megterhelésük miatt méltánytalannak mondta és Magyarországot Erdéllyel a monarchia háromötödének állította. Ezen az alapon 70 millió helyett 100-at követelt. A kötvényekre átváltandó 100 és 500 frtos bankjegyek mennyiségét a felvett félmilliárd helyett csak 400 miilónak mondta, amely a közönség felváltási lázában azonban nagyrészt az állampénztárakba került. A realizálásra kerülő összeget 73,160.000 frt helyett 93,159.750 frt-ban vette föl, de még a nádor számítása szerinti évi 20 millió előteremtését is lehetetlennek tartotta. Az arany- és ezüstbányászat évi 4 milliós jövedelmével szemben — ámbár ez az ő számításaiban is ilyen összeggel szerepel — rámutatott arra, hogy 1809-ben e címen csak 2,738.439 frt., 1810-ben 2,083.448 frt folyt be, ós megengedhetetlennek nyilvánította azt is, hogy ennek harmada magyar számlára átenged tessék. Nem hitt benne, hogy a tartományok részéről évi 15,632.000 frtot lehetne kapni, sem abban, hogy a magyar egyházi birtok évi 1 millió terhet elbírna, vagy 20 milliós kölcsönt tudna szerezni. A magyar nemesség hozzájárulását pedig nem a papírpénz fedezésére, hanem évi 12 millióval az évi kiadásokra akarta igénybevenni. Időszerűtlennek tartotta a javaslatot éppen az új 20 és 100 frtos váltócédulák kibocsátásakor és katasztrófától féltette az ipart, ha 80 millió Einlösungsscheint elvonnának a forgalomtól. Állást foglalt a különböző cikkekkel szemben alkalmazott különböző elbánás ellen és utalt arra, hogy korábban Stahl államtanácsos egy hasonló javaslatát is ezen az alapon utasították el. Nagyon igazságtalannak és csak egy osztályt sújtó rendelkezésnek tekintette az arany és ezüst kötelező beszolgáltatását is. De a legélesebben az ellen foglalt állást, hogy a tartományok külön gondoskodjanak a fedezetről ós külön beváltási pénztárakat állítsanak föl. A centralista fölháborodásával fordult ez ellen a gondolat ellen. Kijelentette, hogy a rendeket igénybe kell venni, de hatáskörüket semmikép sem szabad kitágítani. Az ő szemében ez egyenlő volt azzal, hogy az uralkodót függő helyzetbe hozzák velők szemben, és kijelentette, hogy a császárt „fölemelt kezekkel térdenállva" fogja óvni az ilyen tanácstól. 11 14 Kab. A. 1725/1811., Iratok, IV. 112. sz. Doinanovszky Sándor: József nádor élete II.
