Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
A bizalmatlanság újabb fölszítása
BIZALMATLANSÁG MARKOVICHCSAL SZEMBEN. 31 ajánlatára Becsbe hívták a vezető politikusok egy csoportját. Sumeraw báró ebből iaz alkalomból utasítást kapott a császártól, hogy közülök Haller József grófot, Orczy László bárót, Bezerédj Ignácot ós Vay Józsefet figyeltesse meg bécsi tartózkodásuk alatt, A rendőrség nemcsak azt kutatta, hogy kivel érintkeznek ós mit beszélnek, hanem a hozzájuk címzett és az általuk írt leveleket is felbontotta. Ennek alapján Schosulan Mihály udvari fogalmazó azt jelentette, hogy bécsi társaságuk, egész viselkedésük és nyilatkozataik annyira nem kétértelműek, hogy az uralkodó iránti hűségük egyáltalában nem lehet kérdéses. Levelezésük semmi olyant nem tartalmazott, ami egyikük vagy másikuk gondolkodására árnyat vethetne. 87 Föltűnt az is, hogy a kiküldött megfigyelők közül éppen attól a kettőtől, akiktől a legfontosabb felvilágosításokat várták, a Fournier és Jarzynski nyomában utazó Markovichtól és a tulajdonképen Pest vidékének megfigyelésére kirendelt Carlovitz Frigyes báró nyugalmazott őrnagytól semmiféle hír sem érkezett. Carlovitz már hetek óta volt úton, de mély hallgatásba burkolózott, úgyhogy végre is a császár szeptember közepén Braulikot küldte fölkeresésére. 88 Végre a báró hosszú beszámolót adott, amelynek lényegét abban foglalta össze, hogy -a magyar főnemesség titokzatos és bizalmatlan viselkedéséből biztosan arra következtet, hogy titkon nagyjelentőségű célok megvalósításával foglalkozik, mert az olyan országban, ahol két hatalom (király és rendek) működik egymás mellett, az ilyen viszálytkeltő nyugtalanság rendesen megvan. Ennek az állításnak a bizonyítására az 1805-i országgyűlés november 5-i' tárgyalásaiból két elaboratumot csatolt, amelyek katonai ügyekre vonatkoztak, és felihívta az uralkodó figyelmét, hogy az azokban aláhúzott helyek, főképen „a Pragmática Sanctio életbeléptetése''' kifejezés nagyjelentőségű, különösen, mert jogosan kelti azt a gyanút, hogy hasonló kifejezéseket csak akkor lehet leírni, ha valami erőszakot terveznek és azt már előzetes összeesküvéssel előkészítették. Mellékelte a Wiener Zeitung egy régi cikkét is, amely Pálffy Lipót gróf Davoust marsallal való ismeretes levél87 Iratok, II. 616. 1. 88 Kab. A. 1312/1806.