Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

A bizalmatlanság újabb fölszítása

váltását tartalmazta, s ebből azt a következtetést vonta le, hogy Pozsony megye és más, Morvaország, Ausztria és Stájerország határán lévő megyék a franciákkal közelebbi egyetértésben éltek és élnek még mindig. Emisszáriusokról, francia összeköttetések­ről persze ő sem tudott semmit sem jelenteni, de még csak a beutazott vidékek hangulatáról sem közölt semmi komolyat. 89 Ugyanebben a szellemben voltak tartva most rnár egymás­után következő további jelentései is. A „Pragmatica Sanctio életbeléptetése" kifejezésre ismét visszatért, s azt tette fel, hogy ezeket a szavakat Grassalkovich herceg megelőző párizsi útján tanulta. Azt állította, hogy a rendek bizalmatlanok a magyar alkotmánnyal szemben, mert jól tudják, hogy az uralkodóház azt nem veheti figyelembe, és azért független országnak kezdik nevezni Magyarországot és a francia emisszáriusok szellemében új alkotmánytervezeten dolgoznak. Mint különösen veszedelmes embereket Vay Józsefet, Bezeródj Ignácot, Orczy Lászlót, Péchy Imrét és Majthényi Lászlót nevezte meg, akikről remélte, hogy bécsi látogatásuk alkalmával leleplez tettek. 90 Még decemberi jelenteiéi is csak gyanúsításokat tartalmaz­tak minden pozitív adat nélkül. Megvádolta Lovász Zsigmond trieszti kormányzót, hogy kétmillió forintnyi vagyont gyűjtött, hasonlókép Aczól István udvari tanácsost ós sok mást, közöttük Magyarország katonai parancsnokát, Alvinczy József báró tábor­szernagyot ós Gyulai Ignác gróf horvát bánt. 91 Ez már Baldac­cit is kihozta sodrából. Bemutatva a jelentést a királynak, meg­botránkozva utalt arra, hogy Carlovitz tehetségtelennek mondja Aczélt, az a Carlovitz, aki alig tud írni, és akinek olyan férfiak tehetségéről, mint amilyen Aczél, egyáltalán nyilatkoznia sem volna szabad. Alvinczy és Gyulai bán meggyanúsítását pedig gyermekes könnyelműségnek bélyegezte. Ezután a jelentés után — igaz, hogy csak négyhónapi késedelemmel — Baldacci már azt javasolta a császárnak, hívja vissza Carlovitzot, amire Ferenc úgy határozott, hogy az őrnagyot visszarendelte s egy­89 Kab. A. 1362/1806. szept. 16. 90 Kab. A. 1362/1806. szept. 24. és 1368/1806. 81 Kab. A. 1578/1806. és 1595/1806.

Next

/
Thumbnails
Contents