Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Alkotmányreform és pénzügyi válság
A NÁDOR MUNKATÁRSAI A REFORM KÖRÜL. 337 Július 21-i fölterjesztését az udvari intrika még fegyverül is használhatta. A nádor osak alkotmányos alapon tudta elképzelni a megoldást. Egymásután fordult azokhoz a magyar urakhoz, akiknek tudását, tapasztalatait és érzelmeit becsülte, és véleményt kért tőlük a tervezett reform egy-egy ágára vonatkozóan. Válaszaik ma is az 1811. évi országgyűlés előkészítő iratainak kötegében feküsznek. Ürményi József országbíró átadta neki azt a terjedelmes elaborátumot, amelyet annak idején II. Józsefnek nyújtott át, óva 5t a törvénytelen úton életbeléptetett reformoktól. 38 Vay József szeptemvir a megyei igazgatásról nyújtott be véleményt, 39 Almásy Pál a komisszáriátusi igazgatásról, 40 Balogh Péter szeptemvir pedig az országgyűlés szervezetéről és tanácskozási rendjéről. 41 Almásy munkálatának alapjául már a nádor egy tervezete szolgált, amelyhez Almásy pontonkint fűzött megjegyzéseket. Balogh Péter munkálata mellett is ott fekszik a nádornak egy, csak jelszavakban kidolgozott tervezete, amely az országgyűlés szabályozásának minden fontos kérdésére: összeállítására, a követek választásáriak módjára, a választhatóság kritériumára és a tárgyalás rendjére is kiterjed. Kitűnik ebből az is, hogy a nádor az országgyűlések állandósítását tervezte a lakosság megterhelésének lehető elkerülésével, oly módon, hogy az országgyűlés minden esztendőben szükségkép összeült volna, tárgyalásai tehát nem függtek volna attól, vájjon a királyt nagyrészt idegen környezete az országgyűlés Összehívása mellett vagy ellen hangolja-e? A királyi rezolúció beérkezte után abbamaradtak a nádor ezirányú munkálatai. A reálisan járható úton kellett elveiből megmenteni azt, ami megmenthető volt, mindenekelőtt magát az alkotmányosságot, hogy az, ami elvi jelentőségű, országgyűlésen döntessék él. Bármennyire sürgették is Ferenc tanácsosai az erőszakos föllépést Magyarországgal szemben és bármennyire óhajtott 38 N. titk. lt. Praep. Diaet. 1810. 12. sz. 30 Praep. Diaet. 1810. 3. sz. 40 Praep. Diaet. 1810. 4. sz. 41 Praep. Diaet, 1810. 8. sz. I>on»aiiovszI;y Sándor: József nádor élete II. 22