Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

Alkotmányreform és pénzügyi válság

nem volt-e teranószetes, hogy attól azokat az eredményeket is féltsék, amelyeket a nemzeti műveltség és a gazdasági élet terén 1790 óta elértek? A végrehajtó hatalomra vonatkozó kitétel nyilván a megyék ellen irányult, amelyek, amióta II. Lipót a szabadkőművességet Magyarországon nemzeti jellegéből kiforgatta, a nemzeti önállóság s a nemzeti erők kifejtésének egyedüli melegágyai lettek. Lemondhatott-e a nemzet az egyetlen szervezetről, amely öntudatát kifejezésre ós érvényre hozhatta? Nem úgy kellett-e gondolkoznia, mint a kilencvenes években Pálffy Károly gróf magyar kancellárnak, aki a reakció rémének jelentkezésével az előretörő szabad eszmék fönntartását a páholyok föladatává akarta tenni?

36 A nádor kedvenc gondolatát, az osztrák alkotmányosságot tehát elsöpörte ez a rezolúció, de még inkább elsöpörte a magyar önálló kormányzat álmát, azt a dualisztikus elgondolást, amely — messze meghaladva a későbbi Deák Ferenc-féle koncepciót — még a katonai és a pénzügyet is el akarta választani az osztrák intézményektől. Sőt az, hogy a nádor ezt a gondolatot egyáltalában fölvetette, őt a bécsi körök előtt csak gyanússá tette ós újabb tápot nyújtott nekik, hogy Ferenc császárt elidegenítsék tőle. Milyen közel állott ez a terv ahhoz a vádhoz, amelyet Mária Ludovika császárné a nádor előtt fölfedett, hogy Magyarországot a monarchiától el akarja szakítani és magát királlyá akarja kikiáltatni ? Ferdinánd .nagyherceget néhány hónappal korábban maga Napóleon javasolta Ferenc helyett császárnak. Azóta az udvari körök inkább Károly főhercegnek tulajdonítottak hasonló törekvéseket. János főherceget „Rhaetia királyának" csúfolták.

37 A József nádorral szemben emelt vád tehát csak egyik láncszeme volt annak az intrikának, amellyel a gyenge ítélétű császárt testvérei ellen uszították. A szabadabb elvek és a reakció, az alkotmányosság ós az uralkodó abszolút személyes uralma, a nemzeti eszme és a dinasztikus állam ellentéteinek ebben a hatalmas összecsapásában a nádornak a történeti múltra alapozott elvi álláspontja ós egyenes őszintesége nem remélhetett sikert. 30 V. ö. I. 141. 1. 37 Springer: Gesch. Oesterreichs. I. 117. 1.