Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

Az 1809. évi hadjárat

ellen, hogy a város ég, sőt már a kapitulációról is érkezett kósza hír. 185 A győriek hősiesen kitartottak, de a bombázás, a város égése megtörte erejüket és 22-én azzal a föltétellel, hogy ha 23-án estig nem érkeznék fölmentő sereg, 24-re megígérték a város átadását, 186 Győr elestével ismét változott a helyzet. A francia csapatok ott fölszabadultak. Már 23-án visszajöttek Ácsra és azt híresz­telték, hogy 28-án Budán akarnak lenni. Másnap az Igmándon állomásozok is Ácsra mentek át s a Szigetközben is mindenütt megerősítették a csapatokat. 187 25-én híre jött, hogy egy-egy osztaguk bevonult Várpalotára és Székesfehérvárra. 188 Ha a Budára vonulás inkább csak ijesztésnek és megtévesztésnek lát­szott is, a Duna mellett a helyzet komolyabbra fordult ós számí­tani kellett esetleges átkelési kísérlettel is a nádor és János fő­herceg állásai között, A nádor tehát 26-án Pozsonyba ment János főherceghez tanácskozásra. Ott is súlyosbodott az álla­pot. A franciák éppen aznap bombázni kezdték a várost. Ezért Gomez azt javasolta, hogy az összeköttetés fönntartására Böős­nél a Csallóközben álló lovasságot vonják vissza Komáromba. 189 Meglepetésszerűen éppen akkor megérkezett Ferenc császár is. A nádor kivitte Böősre és felvonultatta előtte az inszurrekciót, amelynek mozdulatai meglepték és jól hangolták a királyt, aki a nádornak megígérte, hogy előterjesztett kéréseit teljesíteni fogja. 190 28-án a böősi lovasság már Komáromban volt, s aznap adták át a franciák a Győrött fogságba esett tiszteket is. 101 Ezekben a napokban azután egyöntetű hírek érkeztek mindenün­nen a franciák kivonulásáról. 192 Erős állásaikat gyengítették, a gyengébbeket egészen bevonták, ami Napóleon június 26-án ki­adott rendelkezéseinek volt a következménye, amelyekkel min­185 U. ott, Iratok, III. 520— 522. 1. 186 R. Kiss: Az utolsó nemesi fölkelés, I. 222—230. 1. 187 1809. napló, Iratok, III. 522., 524. és 526. 1. 188 U. ott, Iratok, III. 526—527. 1. 189 U. ott, Iratok, III. 529. és 531. 1. 190 U. ott, Iratok, III. 532—533. 1. 191 U. ott, Iratok, III. 534. 1. 192 U. ott, Iratok, III. 537—538., 540., 545., 548. 1.; Iratok, IV. 17. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents