Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)
Az ütközőpont
ennek különálló életét és szellemét. Emiek szolgálatába állította minden hatalmi erejét is. A nemzeti országok tehát egy felsobbségi államelgondolással kerültek ellentétbe, amellyel nem szegezhettek szembe külön államhatalmat. Mentsváruk a hatalmi eszközöktől megfosztott nemzeti gondolkodás és érzósvilág maradt. A magyar rendek azonban sohasem szűntek meg az integer Magyarországra tekinteni, egész gondolkodásuk a nemzeti egység visszaállítására volt beállítva, s mentől kevésbbé vettaí figyelembe az udvarban ezeket a szempontokat, annál makacsabban ragaszkodtak a nemzeti függetlenséghez s ahhoz a rendi alkotmányhoz, melynek keretei közt az I. Ferdinánd megválasztását közvetlenül megelőző időkben éltek. Egyik fél sem ismerte el a másik mentalitását, mindegyik élt tovább a maga gondolatkörében s ez a szerencsétlen ellentét mindkét félnél begyökeresedett és évszázadokon keresztül megmérgezte viszonyukat." Idők multával a politikai szerkezetben nagy változások következtek be, az eszmék is változtak és változtak a kormányzat szervei. Ennek megfelelően az ellentét is alakot cserélt, a fejlődésiben különböző korok válnak el, de ez csak felszíni változás, a baj alapja mindvégig a Habsburgok abszolutisztikusdinasztikus és a magyar rendek nemzeti-rendi álláspontja ellentéteinek áthidalhatatlansága maradt. A hajlékonyabb, az elvek és a másik féllel szemben támasztott kívánságok tekintetében az udvar volt. A rendi álláspont, következetes kitartása miatt, egészen megmerevedett és végre is anakronisztikusnak látszott még sok magyar előtt is. Viszont az udvar formulaváltozásai arról tesznek tanúságot, hogy csak a legnyersebb abszolutizmus idején vallotta be nyíltan céljait. Kívánságainak megfogalmazásában eleinte a rendiség volt előnyben. Felfogása a XV. század fejlődésében és gyakorlatában gyökerezett, tehát annak eleven folytatása volt. Csak Mátyás király reformjait nem ismerte el. Ez a nemzeti fejlődés szemszögéből kétségtelen hiba volt, a saját szempontjából azonban a rendiség erőt és bizalmat merített abból, hogy a nagy király ^ Szekfü Gyula: Az osztrák központi kormányszervek történetének irodalma, (Történeti Szemle, 1912.) 185-219. 1.